Az Arany borjúban

Max hanyagul ült a Lucas által az első találkozásukkor kijelölt kocsma egyik félreeső zugában és a lehető legkevésbé feltűnőbb módon az ivó bejáratát fixírozta. Már vagy két órája várakozott a vele szemben ülő Ashleyvel egyetemben, és kezdte megunni a dolgot, de nem tehetett mást, minthogy türelmesen ül egy helyben, hiszen ő ragaszkodott hozzá, hogy érjenek oda hamarabb, hátha Lucas is megjelenik. Ennek ellenére joga volt bosszankodni, hiszen már fél órával elmúlt éjfél, vagyis a megszabott találkozási hely felé.

- Annak ellenére, hogy a fogadó nevében benne van az arany szó ez egy pöcegödör. Hihetetlen, hogy egy olyan magas rangú nemes, mint Lucas ismeri ezt a helyet, és önként idejön – unta meg a hallgatást Ashley.

Max kénytelen volt igazat adni neki, hiszen a közhelyiség majdnem annyira bűzlött, mint egy latrina, a bútorok, a padló, valamint a falak állapotából több éve takarítottak utoljára, ráadásul mindenfelé kétes alakokat lehetett látni, akiknek már a kinézetükből meg lehetett állapítani a foglalkozásokat. Akadtak ott szép számmal fejvadászok, zsebtolvajok, szélhámosok, útonállók és persze ebből a díszes társaságból természetesen a szajhák se maradhattak el.

- Legalább katonák nincsenek – mondta ki az egyetlen pozitív dolgot, ami eszébe jutott.

- Még a sör is rossz – morogta a lány, de ennek ellenére egy hercegnőhöz egyáltalán nem illő módon nagyot húzott a kupájából. – Te miért nem iszol? – érdeklődött, amikor látta, hogy a fiú hozzá se nyúlt az adagjához.

- Jobb szeretek józan lenni, meg aztán nem is vagyok hozzászokva az alkoholhoz, mivel sose telt rá. Szerintem te is abbahagyhatnád az ivást, mert semmi kedvem egészen Nan házáig elcipelni téged.

- Jól bírom a sört – közölte Ashley, és nyomatékul még egyet kortyolt belőle.

- Mivel ez a negyedik kupányi, amit megiszol, és még mindig nem részegedtél le, ezért nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy erre magamtól is rájöttem.

- Egyesek milyen ingerült hangulatban vannak – vigyorodott el a lány.

- Csak feszélyez ez a hely. Lucas igazán ideérhetne végre.

Az igazság az volt, hogy tényleg idegesítette a folyamatos készenlét, amit nemtörődömséggel kellett álcáznia, különben biztos, szegényebben távozott volna az Arany borjúhoz, de az is közrejátszott, amit eddig átélt, és ami ezután várt rá.

A Ben meggyőzése utáni napok és éjszakák lázas készülődésben teltek el.

Ben egy zseniális tervről számolt be a követőinek, amivel megbuktathatják a kormányzót, de csak a legszükségesebb információkat árulta el nekik, hogy Martin semmiképpen se neszelhesse meg a tervük nagyságát. Az igazságot csak Donaldnak mondták el, aki egy tudtam, hogy a kölyökben van valami különlegessel le is zárta az ügyet, és a segítségével előkészítettek a valamennyivel több mint másfél nap múlvára tervbe vett figyelemelterelő lázadást.

Miközben ők ezzel foglalatoskodtak az Alatna erődben lévők is eljátszották a saját szerepüket. Max szívesen megnézte volna, ahogy a Fekete Lovag hagyja győzni a mások által harmatgyenge vívónak bélyegzett unokatestvérét, Gabrielt, de tudta, hogy ez túl nagy kockázattal járt volna, ezért szóba se hozta a ötletét.

A hamis eskütétel megtörténtéről is csak bő lére eresztett Aaron beszámolója után szerzett tudomást, ugyanis a fiatal férfi vállalta a futárkodást a két tábor között. A szavaiból az is kiderült, hogy az átverés után Gawin és még jónéhány testőr is a fővárosi palotakomplexumba ment, mert Gabriel ragaszkodott hozzá, hogy vele tartsanak, amit nyilvánvalóan az apja nyomása miatt erőltetett, de ez Maxék ügyének csak előny volt, hiszen így a testőrök a legcsekélyebb gyanúkeltés nélkül be tudnak jutni a koronázás helyszínére.

Gawin terve tehát már majdnem összeállt, és csak egyetlen, ámde igen fontos darabka hiányzott, aki nem volt más, mint Lucas, a benti figyelemelterelés. Ezért is került Max ideges állapotba, amikor a fiú félórás késéssel se futott be, hiszen ha ő nem segít, akkor a rendelkezésükre álló rövid időn belül alaposan módosítani kell a koronázás megszakításához szánt elképzelésüket, és ez nem tűnt valami túl rózsás kilátásnak.

- Nyugodj meg! Lehet, hogy Lucas egy hatalmas bajkeverő és jelképes lókötő, de a szavát mindig betartja. Elég jól kiismertem, mivel a mostohaanyám unokaöccseként viszonylag sokat találkoztunk, szóval ha azt mondta, hogy itt lesz, akkor itt lesz, csak szokásához híven késik – verte ki a gondolataiból Maxet Ashley hangja.

- Biztosan igazad van – válaszolta a koronaherceg, de ez azért nem oszlatta el teljesen a kétségeit, de legalább lekicsinyítette őket.

- Nézd, már itt is van! – bökött az ajtóra a lány, ugyanis Max éppen nem figyelt oda.

Max könnyen megállapította, hogy a társának igaza volt, mivel a fogadót úgy alakították ki, hogy az éppen belépő arca könnyen kivehető legyen, míg a korábbi vendégek meghúzhassák magukat a bejáratnál.

Tisztán látszott, ahogy Lucas egyhelyben állva végigpásztázta a termet, és az is, amikor észrevette a két fiatalt, ugyanis a szemében felismerés villant, és azonnal elindult feléjük. Beletelt egy kis időbe, amíg átverekedte magát a tömegen, de sikerült neki, és valamilyen csoda folytán egyik részeggel se került összetűzésbe, ami a gyakorlottságát bizonyította.

- Késtél – jegyezte meg Ashley szemrehányóan, amikor a fiú lehuppant Max mellé.

- Micsoda üdvözlés – vigyorodott el csibészesen Lucas. – Tudod, nehezebb kilógni a kastélyból, mint gondolnád, a visszajutás pedig még bajosabb lesz.

- Ez már a te problémád – vonta meg a vállát a lány.

- Áruld el a titkodat! – fordult a késő Maxhez. – Hogy voltál képes ilyen hosszú ideig elviselni ezt?

- Hozzá lehet szokni. Csak idő kérdése.

- Mi lenne, ha nem beszélnétek úgy, mintha itt se lennék? – vágott közbe a hercegnő dühösen.

- Igaza van – komolyodott el Max. – Kérnem kell tőled valami fontosat, de először el kell mondanom egy-két dolgot.

- Összefutottam a Fekete Lovaggal, és kiderült, hogy…

- Hogy Alexander király törvényes fia vagy – fejezte be a mondatot halkan Lucas, mivel tisztában volt azzal, hogy ez az információ könnyen veszélyessé válhat, ha nem megbízható kezekbe kerül.

- Ezt meg honnan tudod? – esett le Max álla, de Ashley rosszabbul járt, mivel a mondat pont kortyolgatás közben érte, aminek következtében félrenyelt, majd öklendezni kezdett, és néhányszor megveregette a saját hátát.

- Most már jobb – állapította meg a lány, amikor kiköszörülte a félrenyelés utóhatását. – Válaszolj Max kérdésére!

- Elég egyszerű történet. Tudtam, hogy valahonnan ismerős Max medálja, amit akkor mutatott meg, amikor először találkoztunk. Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, ezért nyomozni kezdtem. Ha tudnátok mennyi időmbe került, amíg több száz címert átnéztem, de nem ez a lényeg. Semmi nyomot nem találtam, ezért félretettem a dolgot, egészen addig, amíg apámmal a fővárosba nem mentünk. Ott találkoztam anyámmal, aki ugyebár az özvegy királyné húga, szóval így bejutottam az ő lakosztályába is, amikor megbizonyosodott róla, hogy nem vagyok olyan, mint az a szemét apám. Mit ne mondjak, elég letaglózó élmény volt látni a falra kiakasztott képet, ami Maxet is ábrázolhatta volna, csak idősebb kiadásban. Elkérhetem a sörödet? Szomjas vagyok – kalandozott el a tekintete Max teli kupájára.

- Igen – adta meg az engedélyt a fiú, de magában bosszús volt, mivel a történet nagyon felkeltette az érdeklődését, és így később tudja meg a végét.

Lucas nem kérette magát. Egy hajtásra megitta a rendelkezésére álló sör felét, majd folytatta az elbeszélését.

- Azt mondtam magamban, hogy ekkora hasonlóság nem lehet a véletlen műve, ezért megemlítettem a nagynénémnek az anyám társaságában, ezért megemlítettem, hogy összeakadtam egy fiúval, aki pont úgy nézett ki, mint a képen látható férfi, csak fiatalabbnak, és valami fura medál lógott a nyakában. Na, erre a nagynéném annyira felélénkült, mint még soha azelőtt, ami tőle nagy változás, ugyanis még csak mosolyogni se láttam soha, és faggatni kezdett. Elmondtam neki, amit tudtam, és amikor George-ot említettem meg, akivel Rankban találkoztunk, akkor leroskadt, és azt mondogatta, hogy biztosan ő az, meg hogy el se, hiszem, hogy életben, majd boldogan elmosolyodott, és magához ölelt. Ekkor persze nem értettem semmit, de utána az anyám elmagyarázta, hogy a képen látható férfi a néhai Alexander király, és hogy Melanienak is neki született egy közös gyerekük, aki eltűnt, szóval összeállt a kép. Nagyjából ennyi lenne.

- Semmi más?

- Most, hogy így mondod, megeskettek rá, hogy ezt rajtad kívül senkinek nem mondom el, de igazából nem is állt szándékomban. Ja, meg az anyukád üzeni, hogy szeret, és alig várja, hogy találkozhasson veled. Hát nem aranyos? – vigyorodott el.

- Maradj meg magadnak! Legutóbb kisbabakorában látta az anyját – torkolta le Ashley.

- Nyugi, csak vicceltem. Nem vagyok érzéketlen fatuskó, csak ez a hely nem alkalmas az érzelgősségre.

- Te választottad ezt a helyet.

- Igen, azért mert ez az egyetlen fogadó, ahová a katonák utálják betenni a lábukat.

- Visszatérhetnénk az eredeti témához? – vágott közbe Max, mivel nagyon nem volt kedve a máskülönben szórakoztatónak ígérkező vitát hallgatni, mivel fontosabb dolguk is akadt.

- Persze – válaszolta Lucas. - Valamit kérni akartál tőlem, mielőtt még kitálaltam neked, igaz?

- Igen. Arra szeretnélek kérni, hogy Gabriel koronázása alatt húzd az időt úgy, hogy a kormányzó lehetőleg ne fogjon gyanút, amíg én bejutok a palotába.

- Szóval én lennék a figyelemelterelés? – ragadta meg a lényeget a fiú. – Végül is nem rossz ötlet, hogy engem választottatok, hiszen elég komoly konfliktushelyzet, hogy ha te nem lennél, akkor én lennék a közös néhai nagyapánk egyetlen örököse. Ezzel biztos, hogy tudnék időt nyerni, de csak keveset, mivel ettől csak hataloméhesnek tűnnék, és az apám rám parancsolhatna, hogy fogjam be a számat – tűnődött. – Esetleg van valami konkrét elképzelésetek?

Ekkor Ashley ragadta magához a szót.

- Ami azt illeti, nekem van egy. Minden nemes tudja, hogy a koronázáshoz már évszázadok óta nélkülözhetetlen a királyi korona, jogar, palást, kard és medál. Ezek nélkül elvileg nem is lehetne megtartani, csak a nemesi tanács beleegyezésével. Mivel a kard és a medál Maxnél van, ezért logikus, hogy Martinnak nincs meg mind az öt kelléke, de mivel nem szivárgott ki a hiányok, ezért biztos, hogy elkészíttette a hiányzók másolatait, csakhogy azokról könnyen be lehet bizonyítani, hogy hamisak, vagy ha ezt a nemesek nem is hinnék el, az biztos, nagy zavart keltene, hogy a kard nem reagál Gabriel vérére.

- Ez zseniális – ragyogott fel Lucas arca. – Ráadásul ez ellen a felszólalás ellen az apám se tiltakozhatna, hiszen nem hatalmat követelnék magamnak, hanem egyszerűen csak rávilágítanék az igazságra. Jó, utána valószínűleg komoly bajban lennék, ha Max még így se ér oda időben, de azt hiszem, hogy érdemes vállalnom a kockázatot.

- Akkor ezt megbeszéltük? – kérdezte Maximilien.

- Majdnem – vakarta meg a fejét Lucas. – Ez most szemét húzás lesz, de azt kérném, hogy cserébe Ashley adja fel magát a katonáknak.

- Hogy mi van?! – képedt el a lány, és dühében túl hangosra állította a hangerejét, és fel is ugrott.

- Nyugodj meg! – kérte Max a hercegnőt, és megvárta, amíg az visszaereszkedik a helyére. – Ez neked mégis miért lenne jó? – fordult Lucashoz.

- Ennek három oka van. Az egyik, a legönzőbb az, hogy a nagynéném, vagyis Ashley mostohaanyja, Galina egyfolytában azzal idegesít, hogy Ashley keresésére kéne indulnom, hiszen majdnem a menyasszonyom lett. Komolyan, valódi vérszívó a nő. A másik az, hogy bár az apja nem igazán mutatja ki, de látszik rajta, hogy nagyon aggódik érte, és ő az egyetlen, aki tényleg hisz abban, hogy a lánya nem megszökött, hanem elrabolták. A harmadik pedig az, hogyha Ashleynek kellőképpen meggyőzően sikerülne beadnia, hogy őt tényleg elrabolták, akkor részt vehetne a koronázáson, és védhetné a hátamat, na meg persze a tiedet is, amikor befutsz, mivel egy nőtől a kormányzó biztos nem számít ellenállásra, de mi tudjuk, mire képes igazából – fejezte be az érvelést, és elégedetten hátradőlt.

- Én akkor se akarok odamenni – tiltakozott Ashley. – Harcolni akarok, és nem megbújni a háttérben.

- Szerintem viszont jó ötlet – állt Lucas pártjára Max. – Különösebben sokat úgyse tudnál segíteni, ha velem együtt próbálnál bejutni, vagy ha Donaldékkal szítanád az indulatokat, de ha sikeresen be tudnál épülni, akkor sokkal fontosabb szereped lehetne.

- Ezt csak azért mondod, mert így sokkal nagyobb biztonságban lennék – spekulált a lány.

- Ez így nem teljesen igaz – válaszolt Max helyett Lucas. – Nagyon oda kell figyelned, mit mondasz, vagy teszel, nehogy lebukj, és az se lenne túl jó, ha felfigyelne rád a kormányzó.

- Akkor benne vagy? – kérdezte Max.

- Ahogy titeket elnézlek, úgysincs más választásom – sóhajtotta lemondóan a lány. – Majd valamikor délfelé megoldom valahogy a bejutást, de ez akkor se tetszik nekem – morogta. – Viszont azt le fogom szögezni az apámnak és Galinának is, hogy semmiképpen sem vagyok hajlandó hozzámenni Lucashoz.

- Csak nem beleszerettél valakibe? Mondjuk Maxbe? – vigyorodott el sokat sejtően Lucas.

- Neked ahhoz még akkor se lenne semmi közöd, ha tényleg lenne köztünk valami – vágta neki mérgesen a szavakat Ashley, de Max megmert volna esküdni rá, hogy a lány elpirult, ami azt jelentette, hogy tényleg érez valamit iránta, de nem ez volt a megfelelő alkalom arra, hogy részletesen átgondolja a köztük lévő különös kapcsolat valódi jellegét.

- Tehát tényleg tetszik neked – állapította meg Lucas magabiztosan.

- Ezt most hagyd abba! – szólt rá Max. – Semmi értelme feldühíteni, még a végén neked ugrana, ráadásul szerintem ideje itt hagyni ezt a helyet. Ezek a részeg alakok kezdenek egyre veszélyesebbnek tűnni.

- Igenis, uram – válaszolta félig játékosan, félig komolyan a fiú, majd húzott egy utolsót a söréből, és felállt. – Akkor én megyek is. Kevesebb, mint két nap múlva találkozunk – intett búcsút, és elindult, de pár lépés múlva még egy mondat erejére visszafordult. – Ja, és Max ezt még nem mondtam, de szerintem tökéletesen alkalmas vagy a feladatra – ködösítette a szerintem nagyszerű király leszel kijelentést az esetleges hallgatózó fülek miatt, majd elverekedte magát az ajtóig.