2010. július 18., vasárnap

Gondolatok

Két napja haladtak együtt hárman.
Max és Ashley ezalatt folyamatosan egymás idegeire ment. Még a legkisebb dolgokról is képesek voltak vitát kezdeni, ami aztán órákig is eltartott. George sose szólt bele. Úgy tett, mintha észre se vette volna a vitáikat, de belül mulattatta a dolog.
Max egyre jobban kezdte megismerni a lány személyiségét. Tapasztalata szerint a jellemét két fő dolog irányította. Az okossága és a makacssága. Még soha egyetlen nővel se találkozott, aki annyira eszes volt, mint ő, de ez igaz volt a makacsságára is.
Ashley szívósnak mutatkozott, de még hozzá kellett szoknia egy-két dologhoz. Például ahhoz, hogy a hideg folyóban kell megfürödnie, ha tiszta akar lenni. Ezt először a Rank elhagyása utáni első estén kellett megtapasztalnia.
A táboruktól húsz méterre volt egy folyó. A vizet csupán néhány fa és bokor választotta el tőlük.
- Hol fogunk fürdeni? - kérdezte Ashley.
- A folyóban – válaszolta magától értetődően Max.
- De hát az a víz jéghideg!
- Miért, mit vártál? Hogy szerzünk az erdő közepén egy kádat, és melegítünk neked fürdővizet? Nem a palotádban vagy, kis hercegnő.
Max mindezt olyan játékos és jókedvű hangon mondta, hogy Ashley ösztönösen megérezte, nem sértésnek szánta, csak szórakozott vele egy kicsit. Ettől függetlenül fújt egyet, mint egy mérges kismacska, és távozott. Negyedóra múlva vizesen és dideregve ment vissza, de az arcán diadalmas mosoly ült.
- Figyelsz te rám egyáltalán? - zökkentette ki a gondolataiból Ashley.
- Bocsánat! Egy kicsit elkalandoztam.
- Azt láttam – fintorodott el a lány.
Max vett egy mély levegőt, és csak utána szólalt meg.
- Mit is mondtál? - kérdezte a lehető legudvariasabb hangján.
- Éppen párbajra hívott – avatkozott bele a beszélgetésbe George.
- Hogy mit csinált?! Szó szerint kihívott? Ha azt tette volna, akkor biztos, hogy meghallottam volna.
- Nem szó szerint. Azzal kezdte, hogy látta, milyen jól vívsz, és azt mondta, kíváncsi rá, mire lenne képes ellened. Ennél természetesen sokkal több körítést használt.
Ashley szúrósan meredt a férfira és a fiúra. Megpróbálta nagyon diplomatikusan kifejezni a szándékát, erre George dugába döntötte a szépen megfogalmazott, és alaposan átgondolt körmondatait.
Persze, tőle nem számított szokatlannak egy ilyen nézés. A mostohaanyja azt tanította neki, hogy egy hercegnőnek nem szabad kimutatnia a dühét. Mint sok más, amit az a számára gyűlöletes nő mondott, ez se érdekelte. Ha nagyon akarta volna, akkor tudott volna igazi finom úri hölgyként viselkedni, de ha nem volt muszáj, akkor inkább saját magát adta. Még örült is neki, hogy a személyisége más, mint a többi nemesi kisasszonynak. Büszke volt rá, hogy sokak szerint nagyon hasonlít az anyjára. Igaz, hogy ezt az emberek többsége nem dicséretnek szánta, de ő mégis annak vette.
Maxnek sikerült úrrá lennie a kezdeti meglepettségén. Úgy döntött, hogy belevág. Még sosem látta a lányt vívni, és erre most remek alkalom kínálkozott. Így nyugodtan fel tudja mérni Ashley képességeit. Még örült is neki, hogy így alakult a dolog, mert nem lett volna praktikus, ha útitársnője először éles harcban mutatná meg, hogy mit tud.
- Felőlem megküzdhetünk – egyezett bele egy kis hallgatás után.
Pont egy réten voltak, ami tökéletes hely volt egy párbajhoz.
- Lovon vagy anélkül?
- Ló nélkül – vágta rá Max határozottan. Sok mindent megtanult Tomtól, de a lovon vívást nem. Eddig csak egyetlen egyszer kényszerült rá. Akkor is a kissé kövér Ted ellen, akinél sokkal jobb reflexekkel és nagyobb testi erővel rendelkezett. Ekkora előnnyel ki tudta váltani a tanulatlanságát. Azt viszont nem tudta, hogy az energiával teli lány mennyire jól küzd a lován, ezért inkább a biztosabbnak látszó megoldást választotta.
- Mennyire tudtok bánni a kardotokkal a lovatokon? - tette fel a Maxet foglalkoztató kérdést George.
A fiatalok egymásra néztek. Mindketten kiolvasták a másik szeméből, hogy egyikük se valami tapasztalt ezen a téren.
- Szinte semennyire – válaszolt kettőjük helyett a lány, amit Max egy bólintással nyugtázott.
- Akkor, ha befejeztétek a párbajt, megtanítalak rá titeket. Persze csak akkor, ha mindkettőtöknek megfelel.
- Rendben van – mondták egyszerre. A hangjuk tele volt őszinte lelkesedéssel.
George csak mosolygott rajtuk. Visszaemlékezett a fiatalkorára, amikor ő is ilyen lelkes volt, tele volt energiával, tettvággyal és főként becsvággyal. Akkoriban azt hitte, hogy ő a világ legjobb vívója. Sorra nyerte a lovagi tornákat, és az önbecsülése már az egekben járt. Eztán váratlanul összetűzésbe keveredett egy nála öt évvel fiatalabb tizenhat éves suhanccal. A fiút párbajra hívta valami apró dolog miatt, hogy megtorolja a vélt sértést. Az ki is állt ellene, és magabiztosan legyőzte. Barátok lettek, és attól kezdve az élete gyökeresen felfordult. Észbe kapott, elkergette a régi emlékeket, és a jelenre koncentrált.
Max és Ashley már leszálltak a lovaikról, előhúzták a fegyvereiket, és egymás körül köröztek. Mindketten figyelték a másik mozdulatait. Ashley hirtelen nagy sebességgel előrelendült. Max a reflexeinek köszönhetően hárította a csapást, és ellentámadásba ment át.
A hercegnővel vívni teljesen új élmény volt a számára. A csapásai nő létére erősek voltak, de gyengébbek az övéinél. Viszont a mozdulatai gyorsak, ügyesek és energikusak voltak. Kevés összecsapása alkalmával nem találkozott ennyire heves vérű, támadásra beállt vívóval. Ezzel a harcmodorral egy nagy csatában érhetett volna el kimagasló eredményeket. Párbajra abban az esetben lett volna jó, ha a csapásai erősebbek lettek volna, vagy ha az ellenfele nem lett volna profi védekező.
Csakhogy Max kitűnően védekezett. Minden egyes mozdulata a helyén volt, nem csapdosott a kardjával feleslegesen, és a lehető legminimálisabb energiamennyiséget használt fel. Jobban szeretett támadni, mint védekezni, de belátta, hogy jelenlegi ellenfele ellen a védekezőmód a legalkalmasabb. Arra várt, hogy a lány elfáradjon, és akkor akart váltani, amikor az megtörtént.
Szilárdan állta a heves rohamot, amit ellenfele zúdított rá. Ashley hiába próbált a lehető legtöbbféleképpen támadni. Minden kísérlete kudarcba fulladt.
A lány hirtelen a mellkasa felé szúrt, és már abban a pillanatban a fiú háta mögé pördült. Már emelte a kardját, hogy ellenfele ruhájába szúrja, ezzel lezárva a csatát. Legnagyobb bosszúságára pengéje hangos csattanással a másik fegyverének ütközött. A csuklója belesajdult, de a kardját nem eresztette el. Még örülhetett is, hogy nem repült ki a kezéből.
Max ekkor pillanatnyi kontrába kezdett.
A pengéik közvetlenül a markolatuk fölött értek össze. Ashley minden erejét bevetette, hogy a fiúnak kelljen hátrálnia. Feleslegesen erőlködött. Max munkában és Tom kemény edzésein szerzett izmai ellen semmi esélye nem volt.
Dühös lett, amikor észrevette, hogy ellenfele arca teljesen kifejezéstelen, és csak a szemén látszott koncentráció, míg a sajátját eltorzította az erőlködés. A harag új erőt kölcsönzött neki. Hátraugrott, várt egy kicsit, majd előre lépett, és folytatódott a harc.
Szédítő iramban vívtak. Cselt csel követett. A pengéik elegánsan találkoztak egy-egy pillanatra csak azért, hogy utána újra elváljanak. Közben folyamatosan változtatták a testhelyzetüket. Forogtak, megpördültek, oldalaztak, hátráltak, majd előre lendültek. Az is előfordult, hogy fel kellett ugraniuk, vagy lehajolniuk. Mindig úgy, ahogy a helyzet kívánta
George-nak külső szemlélőként olyan érzése támadt, mintha táncolnának. Vad és veszélyes, de mégiscsak tánc. Nem gondolta volna, hogy a két fiatal ilyesmire képes. Eddigi élete alatt egy párbajt se látott, amit ennyire élvezetes lett volna nézni.
Ashley vadsága és Max higgadtsága tökéletes párost alkotott. Mindkettejük szemében ott volt az a bizonyos szikra, ami a legjobb vívókat jellemezte. Látszott rajtuk, hogy élvezik a harcot. Tudták, hogy valamelyikük győzni fog, és mindketten saját magukat akarták nyertesnek, de amíg egyikük nem vesztette el a fegyverét, addig belemerültek a küzdelem élvezetébe.
Max észrevette, hogy ellenfele mozdulatai egy kicsit kezdenek lelassulni. Úgy döntött, hogy eljött a pillanat, amikor megszerzi a vezetést. Fogadta a lány csapását, majd átvette a kezdeményezést. Gyors és erős mozdulatokkal egyre hátrébb szorította Ashley-t, és kereste a pontot, amikor hibázik.
A lány dühösen vette észre, hogy egyre jobban fárad, és hogy a fiú átveszi a kezdeményezést. Próbált tenni ellene, de csak pillanatnyi fellángolásra jutott az erejéből. Még nem adta fel, de kezdte belátni, hogy a másik küzdő jobb nála, és ráadásul az állóképessége is nagyobb.
Max egyre erősebben és gyorsabban nyomult, és közben visszaverte Ashley próbálkozásait. Elégedetten vette észre, hogy a lány hátrál, és minden egyes csapásra lassabban reagál. Már ő is verejtékezett egy kicsit, hát még Ashley. Észrevette, hogy róla patakokban folyt a víz. Úgy döntött, hogy minél hamarabb befejezik a párbajt, annál jobb.
A lány számára ellenállhatatlan erővel lecsapott egyenesen a kardjára, egy villámgyors kígyó mozdulattal odanyúlt a bal kezével a csuklójához, és kicsavarta a kardot a kezéből. A saját kardját Ashley mellének szegezte, a zsákmányoltat pedig a vesztes tarkójának.
- Győztem – állapította meg Max azt, amit már mindhárman tudtak.
Ashley zihálva ugyan, de még ebben a helyzetben is képes volt egy csípős visszavágásra.
- Igen, ezt mi is észrevettük – mondta gúnyosan. Magában csalódottságot érzett, de ezt semmi pénzért ki nem mutatta volna.
- Csak azért vagy ilyen, mert nem te győztél – vágott vissza a fiú jókedvűen. Végre volt valami, amiről Ashley nem szállhatott vitába, mert nem csalt, és egyértelműen ő nyert.
- Ha sikeresen túljutottál az örömön, hogy legyőztél egy lányt, akkor akár el is kezdhetnénk a gyakorlást – jegyezte meg George tettetett közönnyel.
A megszólalását a két fiatal egy-egy szúrós pillantással jutalmazta.
- Elkezdhetjük – mondta Ashley, és már fel is pattant a lovára.
- Nem nyereggel kezdünk. Szállj le a lóról, és szedd le róla a szerszámokat!
- A kantár maradhat? - kérdezte Ashley. Megrökönyödött, még sosem hallotta, hogy a lovon víváshoz nyereg nélkül kell megülnie a lovat.
- Az azon múlik, hogy mennyire bízol meg a hátasodban, és ő mennyire bízik meg benned.
Max gondolkodás nélkül engedelmeskedett az utasításoknak. Először levette a hátáról az íját, és egy fa tövébe rakta, és csak utána kezdett hozzá a leszerszámozáshoz. A kantárt is leszedte. Tornádó nem használta ki a nyert szabadságot. A fejével bökdöste gazdája vállát, és elegánsan ficánkolt. Ezzel jelezte, hogy kész egy jó nagy vágtára.
- Nemsokára, haver. Nemsokára – mondta, és közben gyengéden megütögette a lova oldalát.
Tornádó szőre újra selymes volt és szénfekete. A festéket már régen lemosta a víz, a szőrére pedig Max ügyelt nagy gonddal. Ebben a pillanatban a lova fenséges látványt nyújtott. Kétségkívül kivételes teremtés volt. Ráadásul okos is. Max szentül hitte, hogy Tornádó érti, amit mondanak neki.
- Feltétlenül szükséges ez? Tudtommal ehhez a képzéshez nem kell tudni a szőrén megülni a lovat – akadékoskodott Ashley. Nem vonzotta túlzottan a lehetőség, hogy bénázhat a lószerszámok nélkül. Megbízott Holdfényben, de még soha nem lovagolt rajta nyereg és kantár nélkül.
- Nem is tartozik hozzá. A legtöbben kiröhögik a módszeremet, de a véleményem szerint ez feltétlenül szükséges, ha profi akarsz lenni.
- Mégis miért?
George felsóhajtott, majd belekezdett a magyarázatba.
- Amit most állítani fogok, azt hosszú évek tapasztalata után mondom – lassan beszélt, és olyan hangon, hogy éreztette, a mondanivalója nagyon fontos. - A harcban a legfontosabb, hogy összhangban legyetek a lovaitokkal. Lehetettek bármilyen jó vívók, de ha a hátasaitok nem engedelmeskednek a legapróbb jelzéseiteknek, akkor a legnagyobb valószínűség szerint végetek van. Jegyezzétek meg, hogy függtök a lovaitoktól. Rajtuk múlhat a győzelem vagy a vereség. Ezért fontos az összhang, amit úgy lehet a legkönnyebben elérni, ha közvetlenül érintkeztek velük. Éreznetek kell a lovatok minden egyes rezdülését először nyereg nélkül, majd nyereggel. Lássatok hozzá, mielőtt ti is megöregszetek!
Max félig felugrott, és félig felkapaszkodott Tornádóra, mivel a lova elég nagy marmagassággal dicsekedhetett. Tornádó ficánkolt egy kicsit, de nem indult el.
Ashley kelletlenül leszerszámozta Holdfényt, és egy kis szorongással ugyan, de felszállt rá.
- Most mit csináljunk? - kérdezte.
- Egymástól függetlenül lovagoljatok minél nagyobb sebességgel! Próbáljátok megérezni a mozgásaikat! Váljatok eggyé velük!
Max azonnal engedelmeskedett. Jelzett a ménjének, aki rögtön reagált. Állásból vágtába ugrott, és száguldani kezdett. Gazdája még ösztönözte is.
Max élvezte a vágtát. Jó érzés volt, ahogy a szél az arcába csapott, és hogy maga alatt érezte a lova izmait. Teljesen ráhajolt Tornádó nyakára, és a kezével megdörzsölte a nyakát. Ezzel késztette még gyorsabb sebességre. Vágtázás közben minden kiment a fejéből, kivéve az, amit George mondott. Az a mondat visszhangzott a fejében, hogy váljatok eggyé. Elhatározta, hogy meg is teszi.
Még sose lovagolt Tornádón nyereg nélkül ekkora sebességgel egy ilyen tág téren, de ennek ellenére tökéletesen megbízott a ménben. Behunyta a szemét, hogy a látás ne menjen a koncentrálás kárára.
Az első pillanatban nem történt semmi, de aztán fokozatosan megérezte a lova mozgását. Egy bizonyos idő után előre tudta, hogy mi fog következni, vagyis a lova melyik izmát fogja megmozgatni. Most már nem koncentrált, hanem érzett. Minden egyes másodperccel közelebb került a lovához. Még sose érzett ilyesmit, és nem akarta, hogy vége legyen.
Ez fantasztikus! - gondolta.
Egyetértek – hallotta meg ezt az egyetlen szót.
A hang fiatal férfire vallott, de senki nem volt a közelben, ráadásul senki nem olvashatott a gondolataiban, hiszen az lehetetlen volt.
Nagyon meglepte a dolog, de nem nyitotta ki a szemét. A fejében kavarogtak a gondolatok.
Egyetlen lehetséges megoldása lehetett a különös eseménynek, de ha azt elmondta volna bárkinek, akkor biztos, hogy őrültnek nézték volna. Mindenesetre nem volt más ötlete, ezért úgy döntött, hogy megpróbálja, hiszen nem volt veszteni valója.
Te vagy az, Tornádó?
Egy szívdobbanásnyi ideig nem történt semmi, és kezdte azt hinni, hogy csak képzelődött, de aztán válasz érkezett.
Mégis mit gondoltál, ki más?
Max rájött, hogy a logikája helyesen működött. Tényleg a lova gondolatait hallotta.
Senki másra nem, de lehetetlen, hogy halljam a gondolataidat.
Mégis miért lenne lehetetlen? Hiszen hallod, és csak ez a lényeg.
Jó, de nem hallottam senkiről, aki olvasott volna a lova gondolataiban.
A fiú csak most vette észre, hogy megálltak. Lassan kinyitotta a szemét, de a kapcsolat nem szűnt meg.
Na ez az. Te nem hallottál róla. Ez nem jelenti azt, hogy még soha nem történt meg, hiszen senki sem tudhat mindent. Különben meg, akivel már megtörtént, az biztos nem reklámozta, hiszen az emberek biztos őrültnek nézték volna. Ti hiszitek magatokat a legfejlettebbnek, de még az olyan egyszerű dolgokat is lehetetlennek tartjátok, mint az állatokkal való beszédet.
Max elengedte a füle mellett a nem túl jóindulatú megjegyzést, és inkább tovább kérdezgette Tornádót.
Ez azt jelenti, hogy te érted a többi állat beszédét?
Hát, persze. Mindenki érti mindenkiét. A legtöbben értjük a ti nyelveteket is, csak nem engedelmeskedünk. Csak ti nem vagytok képesek megérteni a miénket.
Szerinted képes lennék megérteni a többi állatot?
A lova hátrafordította a fejét, és megrázta magát.
Fogalmam sincs. Én is csak annyit tudok erről az egészről, mint te. Senki nem mondta, hogy egyszer a lovasod olvasni fog az elmédben.
Ha az elmédben olvasok, akkor nem érteném meg a többi lovat, igaz?
Valószínű, mivel én se beszélek, csak gondolok. De szerintem ez összefügg azzal, hogy néha tudsz gyógyítani, és azzal is, hogy a reflexeid annyival jobbak lettek azon a tisztáson. Ha igazam van, és tényleg közük van egymáshoz, akkor a gondolatolvasás is egy képesség, amivel rendelkezel.
Jó, te miért pont a tieidet hallom?
Tornádó elgondolkozott egy kicsit, és csak utána válaszolt.
Azért mert én vagyok hozzád a legközelebb, és később, amikor megerősödnek a képességeid, akkor másokéban is tudni fogsz, de az is lehetséges, hogy mi egyszerűen csak összetartozunk.
Szerintem mindkettő.
- Max, jól vagy?
Ashley hangja volt. Holdfény hátán ült, és aggódva fürkészte.
- Persze, minden rendben. Miért?
- Csak azt láttam, ahogy Tornádó kilő, aztán pár perc múlva lefékezett, és azóta úgy ülsz itt mint egy szobor. Mégis mi történt?
Ne mondd el neki!
Miért ne?
Biztos bolondnak hinne, és még nem ismered elég régen. Majd, ha jobban megismered, és megbízol benne.
Engem meggyőztél. Úgyse akartam ekkora ütőkártyát a kezébe adni.
- Semmi nem történt. Egyszerűen csak megálltam, és gyönyörködtem a látványban.
- A látványban?! Hiszen ezek csak fák! - Ashley gyanakvóan nézett rá, de megfordította a lovát, és elindult George felé. - Te nem jössz?
- De, máris.
Még szinte nem is jelzett, amikor Tornádó már megfordult, és elindult.
Az összhang már meg van.
Az, amit az az öreg ember mondott? Álmos szerint rendes ember.
Tényleg, erről még nem is kérdeztem meg George-ot. Hogy került hozzá Álmos?
Megvette.
Kitől, és hol?
Abból az istállóból, ahol engem is tartottak, és az istállómestertől.
Aha – Max remélte, hogy ebből többet meg tud George-ról, de egy cseppet se lett okosabb.
Azt nem kérdezed meg, hogy hogy nézett ki az istállómester? - kérdezte Tornádó kissé ironikusan.
Nem, arra nem vagyok kíváncsi.
Még jó.
Hamar odaértek George-hoz.
- Na, sikerült az eggyé válás?
- Több kevesebb sikerrel – mondta Ashley.
- És neked, Max?
- Igen – válaszolta szűkszavúan. A gondolatait teljesen lefoglalta a beszélgetés Tornádóval. Nem bírt betelni vele.
- Nyergeljetek fel, és akkor már indulunk is tovább!
Max lepattant Tornádóról, és elindult a nyerge felé.
Szereted a nyerget?
Most vette csak észre, hogy már nem hallja Tornádó gondolatait, vagyis a kapcsolat megszakadt. Egy pillanatra kétségbeesett, de aztán gyorsan felnyalábolta a lószerszámokat, és visszasietett a lovához.
Megkönnyebbülésére, amikor megérintette a fekete szőrt, akkor újra hallotta a lova gondolatait.
Mi történt? - kérdezte Tornádó.
Szerintem az, hogy még túl gyenge a kapocs köztünk, és ezért ha nem érintelek, akkor megszakad a kapcsolat.
Beszélgetés közben elkészült a felszerszámozással. Felnézett, és látta, hogy a társai már a lovukon ültek, és hogy csak rá vártak.
- Sietnél? - türelmetlenkedett Ashley.
- Máris kész vagyok, csak felveszem az íjamat – Odarohant a fához, ahova lerakta a fegyverét, és felvette a hátára az íjat.
Felpattant a lovára, és követte az időközben már elindult társait.
Remélem megerősödik majd az a bizonyos kapocs. Elég rossz lenne, ha csak akkor hallanálak, ha a hátamon ülsz.
Maxet hirtelen újfajta magabiztosság öntötte el. Nem tudta honnan jött ez a bizonyosság, de ettől függetlenül még hitt a megérzésének.
Nyugodj meg, meg fog!

Sziasztok!
Egy kis időmbe beletelt ez a fejezet, és remélem, hogy tetszett. Szerintem egy fontos pontja a főszereplőm életének, amikor beszélgetni kezd a lovával.
Létszíves mondjátok el a véleményeteket a fejezetről!
Üdv: limo87/az író