Ben meggyőzése

- Aaron! – kiáltott örömében Ashley, amikor meglátta a bátyját. Nem törődött azzal, hogy az éjszaka kellős közepe volt, és a többi ember aludni szeretett volna. Annyira örült Aaronnak, hogy a fiú nyakába vetette magát, átölelte, és egy darabig úgy is maradt. Nem tartott túl sokáig ez az idilli, testvéri szeretetet kinyilvánító pillanat, ugyanis a lány szokásához híven hamar összeszedte magát, és kibontakozott az ölelésből.

- Mit kerestél te az Alatna erődben? – kérdezte csípőre tett kézzel, és pengeéles logikával.

- Amíg ti ezt megbeszélitek, és beszélek Bennel, rendben? – szólt közbe Max, mielőtt még Aaron belekezdett volna a magyarázatába.

- A barlangjában van – pillantott rá Ashley, és egy rövid és hálás mosolyt is megeresztett felé, majd visszafordult a bátyjához, és várakozóan nézett rá.

- Menjünk! – súgta Max a Fekete Lovagnak, és a tisztás szélén közelítette meg a rablóvezér lakhelyét, hogy minél kevesebb alvó embert kelljen kerülgetnie.

Gawin szorosan mögötte haladt, és az éj sötétjének, valamint a páncélja hiánya miatt nem keltett feltűnést. Az őrök ugyan gyanakvóan néztek rá, amikor átengedték a tisztásra, de mivel Maxszel volt, nem kezdtek el kérdezősködni.

Max Ben barlangja előtt megállt, intett Gawinnak, hogy ne kövesse, majd egy mély sóhaj kíséretében belépett.

Még csak elképzelni se tudta, hogy fog reagálni Ben a bejelentésére, miszerint a pártfogoltja Antala örököse, de nem visszakozhatott, hiszen ígéretet tett.

Arra számított, hogy fel kell keltenie a férfit, de ez nem így volt, ugyanis ő éberen ült az íróasztalán, és a homlokán a korára egyáltalán nem jellemző redők gyülekeztek.

- Hamar visszaértél – jegyezte meg, amikor észrevette Maxet.

- Valóban – válaszolta a fiú szűkszavúan.

Ezután némán hallgattak, majd a herceg törte meg a csendet.

- Egy kissé hihetetlennek, sőt őrültségnek fog tűnni, amit most mondani fogok, de megígértem, hogy beavatlak, tehát megteszem. Azért nem fogadtam el az alvezéri ajánlatot, mert George éppen azelőtt árulta el nekem, hogy kik a szüleim. Ez most nagyzolásnak fog hangzani, de az igazat mondom azzal, hogy a rangom miatt nem fogadhattam el az ajánlatot – itt hatásszünetet tartott, ami egyben arra is szolgált, hogy erőt gyűjtsön, majd kibökte. – Azt hiszem, most jön az a rész, amikor elmondom, ki is vagyok valójában. Mint kiderült, Alexander király és Melanie királyné törvényes fia vagyok, vagyis Antala trónörököse.

Ben egészen jól reagálta le a bejelentést, mivel nem nevette ki Maxet, és rosszindulatú megjegyzéseket se tett, ami egyébként se voltak jellemzőek rá.

- Van rá bizonyítékod? – kérdezte végül csöndesen.

Max szó nélkül előszedte az apja levelét, és átnyújtotta a férfinak, aki az asztalán álló gyertya fényénél olvasni kezdett. Amikor befejezte, letette a papirost, és üres tekintettel bámult maga elé.

- Szeretnék hinni neked – közölte nagy sokára -, hiszen ezzel egy nagy rakásnyi problémánk megoldódna, de bizonyára megérted, hogy ez nem olyan könnyű.

- Természetesen megértem, hogy nehéz elhinni, de ez az igazság, és ha tetszik, ha nem, el kell fogadnunk. Nem hiszem, hogy ezzel meggyőztelek, de ezt el kellett mondanom.

A herceg számított is rá, hogy a rablóvezérrel nehezebb dolga lesz, mint Lord Sebastiannal, vagy Aaronnal, hiszen ő nem halhatott a királyi kard különleges tulajdonságáról, viszont nála megvolt az az előnye, hogy már régebb óta ismerték egymást.

- Sikerült megbeszélnetek? – viharzott be Ashley Aaronnal a nyomában ezzel feloldva a feszült légkört.

- Ő meg ki? – ráncolta össze a szemöldökét Ben, amikor meglátta Aaront. – Elég érdekes egyenruhája van – utalt a testőrök aranyfonállal díszített fekete öltözékére, ami kikandikált a fiatal férfi köpenye alól.

- Ő a bátyám, Aaron – közölte Ashley, mielőtt a testvérének esélye lett volna kinyitnia a száját, pedig ahogy Max megtapasztalta, beszéd terén nem kellett félteni a zöld szemű fiút.

- Jó, de hogy került ide?

- Én hoztam magammal – vágott közbe Max.

- Max igazat mondott – terelte el a témát ügyesen Aaron ügyet se vetve a rablóvezér gyanakvására. – A Fekete Lovag is megmondta.

- Attól még nem válik a szövetségesünkké, hogy egyszer segített nekünk – horkant fel a férfi.

- Ez így nem igaz – lépett be a barlangba Gawin is. Nem sok kellett ahhoz, hogy beverje a fejét az alacsony mennyezetbe. – Mit gondoltál, Nan kitől szerezte meg a bizalmas információkat?

- Te ismered Nant? – képedt el Max.

- Persze, hiszen ő a nagyanyám. George nem is említette?

- Nem tudott arról, hogy ismerem őt, így nem is került szóba – válaszolta Maximilien az új információ megemésztése közben. Valahogy az emberek, akikkel találkozott különös módon mind egymásba futottak pont, mint egy hatalmas kirakós játéknál.

Elég érdekes volt, hogy az alatnai öregasszony George felesége, vagy szeretője, de valami rejtélyes okból kifolyólag ezen már nem is lepődött meg annyira.

Ben nem hagyta, hogy jobban belemerüljenek a témába, hanem közbevágott.

- Tehát azt állítod, hogy Nan az információkat a Fekete Lovagtól szerezte? – nézett szúrósan Gawinra. Egyáltalán nem zavartatta magát attól, hogy a másik férfi jóval magasabb és izmosabb volt nála.

- Igen.

- Honnan vagy ilyen biztos benne? A nagyanyád talán mindenbe beavat?

Max elgondolkozott egy pillanatra azon, hogy felvilágosítsa-e a rablóvezért, de nem volt túl nehéz a döntés, hiszen egyszer úgyis el kellett mondania neki, és így legalább hamarabb túlesett rajta.

- Ben, ő a Fekete Lovag.

A fekete hajú férfi arcára megdöbbentség ült ki, és látványosan végigmérte Gawint. Nyilvánvalóan arra a következtetésre jutott, hogy Maximilien állítása akár még igaz is lehetett, ugyanis ha mást gondolt volna, biztos vitatkozni kezdett volna.

- Igazat mond erősítette meg szinkronban az állítást a testvérpár.

- Tegyük fel, hogy elhiszem – szedte össze magát Ben. – Ebben az esetben mit keres itt páncél nélkül? – fordult Maxhez, mivel volt egy olyan érzése, hogy ő a ludas a dologban.

- Velem van.

- Azt gondoltam, mivel másként vérengzés nélkül nem tudott volna bejutni a táborba.

- Azért ennyire nem kéne lebecsülni a képességeimet – morogta. - Nem csak egy egyszerű gyilkológép vagyok, és a harcon kívül máshoz is értek.

Max úgy döntött, mindannyian jobban járnak, ha a két férfi nem kezd el egymással vitatkozni, és ennek elkerülése véget inkább részletesen kifejtette a válaszát.

- Az Alatna nevezetű erődben találkoztam vele, és velem akart jönni, hogy megvédhessen. Én csak úgy mentem bele ebbe, ha leveszi a páncélját, hogy ne keltsen a szükségesnél nagyobb feltűnést és általános riadalmat. Láthatóan teljesítette a feltételemet.

- Hogy megvédhessen? – visszhangozta Ben elgondolkodó és egyben hitetlenkedő arccal a szavakat.

- A Fekete Lovag feladata, hogy megvédje a jogos uralkodót, aki előtte legyőzte őt tisztességes párviadalban. Maximilien koronaherceg ezt megtette, tehát hűséggel tartozom neki – összegezte a dolgokat Gawin.

Ezután Ben visszatért az eredeti témához.

- Ti itt mindannyian azt hiszitek, hogy Max Alexander király törvényes fia?

- Igen – hangzott az egyöntetű felelet.

- Mitől vagytok ebben ennyire biztosak?

A felsorolást Ashley kezdte el.

- Először is ismerem Maxet. Másodszor pedig kihallgattam azt az őszinte beszélgetést, amikor George elmondta neki az igazat – közölte teljesen magabiztos hangon, és még csak zavarba se jött, amikor annak a résznek az ecsetelésénél tartott, amikor hallgatózott.

- Jó, de George honnan tudott róla?

Ekkor egy árnyék suhant be kívülről úgy, hogy a fáklyafény ne érje az arcát.

- Gondolom, ha az őszinteségnél tartunk, akkor nekem is fel kéne tárnom a magam kis történetét – szólalt meg érces hangon. – Már egészen kicsi koromban az alatnai erődítményben tanultam, hogy egykor majd királyi testőr lehessek. A legtöbb Fekete Lovag a családomból került ki, és ez az én időmben se volt másként, ugyanis messze én voltam a legtehetségesebb az akkori tanoncok közül. Miután elnyertem a jövőbeni Fekete Lovag címét, sorra nyertem a lovagi tornákat. Nem állítom, hogy ettől szerényebb lettem, sőt egyre nőtt bennem az az érzés, hogy én vagyok a világ legtehetségesebb vívója. Egyszóval dölyfös lettem. Ez egészen huszonegy éves koromig tartott – itt tartott egy kis szünetet, hogy összeszedje a gondolatait, majd folytatta.

– A fordulópontot az hozta meg, hogy egy tizenhat éves fiú véletlenül belém jött az utca kellős közepén, és az általa felvert sár összepiszkolta a köpenyemet. Természetesen azonnal párbajra hívtam a suhancot, aki nem állítom, hogy egetverő előnnyel, de legyőzött. Mint kiderült, ő volt az akkori trónörökös, Alexander. Ezután mindenhova követtem, és barátokká is váltunk, de azt soha nem felejtettem el, hogy feltétlen hűséggel tartozok neki. Néhány év múlva az akkori király a Lovagjával együtt meghalt egy csatában. Alexandert megkoronázták, és így én felölthettem a hőn áhított fekete páncélt. Az uralkodása alatt a birodalomban béke volt, de azért érkeztek külső támadások, amiket sikerült mindig hamar megállítania. Gondolom, nem kell mondanom, hogy nagyszerű harcos volt, és mindig az első sorban lovagolt a csatába.

Miközben mesélt, Gawin kivételével minden jelenlévő letelepedett a földre, vagy Ben ágyára, és megigézetten hallgatták a férfi nem éppen hétköznapi élettörténetét.

- Csak egy probléma volt. Az, hogy nem volt örököse, akire a halála után a trónt hagyta volna. Kereken elutasította még csak az elméletét is annak, hogy megházasodjon, egészen addig, amíg bele nem szeretett az egyik szomszédos, közepes nagyságú birodalom legidősebb lányába, Melanie-ba. Elég nagy volt a korkülönbség köztük, de ez egyiküket se zavarta, és fülig szerelmesen összeházasodtak. Az öreg király halála után az országát az egyébként is óriásinak számító Altanához csatolták, mivel Melanie-nak nem született fiú testvére, csak egy húga.

Itt George újra szünetet tartott, és közben Max elgondolkodott a hallottakon, és egy egészen érdekes felfedezésre jutott.

- Akkor ez azt jelenti, hogyha nem Alexander király és Melanie királyné utódja, vagyis én kerülök trónra, akkor a birodalom ketté fog szakadni?

George büszkén bólintott erre a kérdésre.

- Pontosan, mivel Gabriel az apád ágán rokonod. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy Melanie húgának van egy fia, akinek minden joga meglenne arra a trónra, ha te nem élnél. Alatna két táborra szakadna, és egy hosszú és véres belháború venné kezdetét, ami csak rosszat tenne az országnak, mivel a szomszédos királyok bizonyosan kihasználnák a kínálkozó lehetőséget a hatalmuk növelésére. Többek között ezért is életbevágóan fontos, hogy te kerülj a trónra.

- Visszatérhetnénk a történethez? – szólt közbe Ashley, mivel nem volt kedve olyan politikai okfejtést végighallgatni, amit már ő is levezetett magában.

- Igen – válaszolta a volt Fekete Lovag. – Néhány évig nem született gyermeke a királyi párnak, aztán Melanie teherbe esett Maxszel. Mindketten nagyon örültek az eseménynek, de nem hozták nyilvánosságra a terhességet, mert Alexnek rossz érzéssel volt azzal kapcsolatban, és így gondolta, hogy így könnyebben meg tud védeni téged és anyádat – pillantott Maxre. - A feleségét elvitette egy félreeső kastélyba, amikor már annyira előrehaladt az állapota, hogy észre lehetett venni rajta a várandósságot. A Max születése utáni néhány héten minden rendben volt, és akkor történt meg a baj. Alexander álmot látott, amiből azt szűrte le, hogy még jobban el kell rejtenie a fiát, különben az meghal. Ismertem annyira a királyt, hogy tudjam, az ilyen megérzései mindig megvalósulnak, de ennek ellenére nem tetszett az ötlet. Már korábban hallottam néhány pletykafoszlányt, hogy Alex húgának a férje gyanús lépéseket tesz, de amikor ezt megemlítettem, a király csak még jobban ragaszkodott a tervéhez. Nem tehettem mást, engedelmeskednem kellett.

Itt az öregember arca fájdalmasan eltorzult, de viszonylag hamar összeszedte magát, és folytatta. A beszéde monoton és színtelen lett, ugyanis ezzel akarta palástolni a felindultságát.

- Az egyik szomszédos, kis országba akartam elvinni Maxet, amíg az uram úgy nem határoz, hogy biztonságos a helyzet, és visszatérhetünk, csakhogy akadt egy kis probléma. Martin kopói sokkal hamarabb a nyomunkba szegültek, mint gondoltam volna, és félő volt, hogy sarokba szorítanak. Egyedül talán sikerült volna elmenekülnöm, de Max még túl kicsi volt, ezért nem volt más választásom, egy eléggé kétes kimenetelű cselt kellett alkalmaznom. Maxet elrejtettem az országúttól valamennyire távolabb egy bokorba, és elmutogattam neki, hogy maradjon csendben. Mintha tudta volna, hogy az élete a tét, ugyanis meg se mukkant, csak bánatosan meredt utánam.

- Csak úgy otthagytad?! – szólt közbe Aaron. A beszédes természetét ismerve elég nehezére eshetett megállni, hogy olyan hosszú ideig nem mondott semmit, de George ügyet se vetett rá, hanem zavartalanul folytatta.

- Tudom, hogy felelőtlenség egy néhányhetes babát egyedül hagyni a vadon közelében, de nem volt más választásom, és tisztában voltam vele, hogy szükség esetén a királyi medál megvédi a magatehetetlen kisfiút. Maxet egy vészhelyzet esetére előre becsomagolt speciálisan faragott fadarabbal helyettesítettem. Szerencsére az engem üldöző fegyveresek nem fogtak gyanút, és követtek. Hossza menekülés után egy szakadékhoz értem, aminek az alján sebes folyó zubogott. Levetettem magam a szakadékba, és a jobb kezemmel elkaptam az egyik kiszögellés. A bal kezemben tartott álbabát hangos ne ordítással egyetemben szándékosan elejtettem, hogy a zsoldosok azt higgyék, az ifjú herceg meghalt. Sikeresen átvertem őket, ugyanis a fadarab vízbecsapódása után megeresztettek felém néhány nyílvesszőt, amik közül nem is egy eltalált, aztán otthagytak, mint akik jól végezték a dolgukat. Hatalmas erőfeszítések árán kimásztam a szakadékból, és elájultam. Egy kicsi, erdőmélyi kunyhóban ébredtem, ahol egy kedves öregasszony vett a gondjaiba. Kiderült, hogy három napot aludtam.

- Ezután rögtön rohantál oda, ahol hagytál, de már nem voltam ott, igaz? – kérdezte Max.

- Pontosan. Egy bizonyos szempontból szerencsés, hogy nem találtalak ott, mivel ha ott lettél volna, akkor már biztos meghaltál volna a táplálékhiánytól. Ezután nem sokkal kaptam meg a hírt, hogy Alexander király meghalt, vagyis mint később kiderítettem, meggyilkolták. Azonnal rohanni akartam, hogy megöljek minden lehetséges elkövetőt, de parancsom volt rá, hogy maradjak melletted, ezért keresni kezdtelek. Eget és földet is átkutattam, míg végül kiderítettem, hogy pont abban a bizonyos időpontban egy corsari házaspár magához vett egy szőke kisfiút. Úgy gondoltam, nagyobb biztonságban leszel, ha én csak távolról figyellek, ezért két megbízható, de Alexander királyhoz kevésbé köthető embert megkértem, hogy foglalkozzanak veled.

Max elgondolkozott rajta, hogy vajon kik lehettek azok, de nem volt nehéz kitalálni, ugyanis a faluban csak két embert ismert, akik huzamosabb ideig foglalkoztak vele.

- Az írnok és Tom azok – jelentette ki.

- Helyes megállapítás – válaszolta George. – Hosszú évekig éltem remeteként a Tarsa-hegyen, majd Gabriel huszadik születésnapja előtt két hónappal visszatértem az emberek közé. Elmentem a corsari kastélyba, hogy lovat vegyek. Akkor botlottam beléd. Első pillantásra mellbevágó volt a közted és Alex között lévő hasonlóság, és azonnal tudtam, ki vagy. A történet többi részét már te is ismered.

Egy ideig csend volt, ugyanis a szobában lévők mindegyike a hallottakat emésztette. Végül Maximilien törte meg a csendet egy Benhez intézett kérdéssel.

- Most már hiszel nekünk?

A rablóvezér néhány pillanatig komoran nézett maga elé, majd szélesen elvigyorodott.

- Azt be kell ismernem, hogy elég meggyőző történet volt, ráadásul a tények is összevágnak, szóval igen, hiszek nektek. Csak azt árulja el fenséged, hogy hogy akarja megszerezni a trónt, és utána mindenben állok a szolgálatára!