Előkészületek

Max a gyakorlótisztás szélén ült a fűben, és kedvetlenül tisztogatta a kardját. A koronaherceg elfogását aznap estére, de neki rossz érzése volt ezzel kapcsolatban. Az éppen mellette zsörtölődő Ashleyvel együtt még mindig csapdát gyanítottak.

Nézd csak meg őket! - mutatott a lány két fiatalra, akik a tisztás közepén gyakoroltak. - Fogadjunk, hogy ők mehetnek, én meg bezzeg nem, pedig százszor jobb vagyok náluk.

- Örülj neki, hogy Ben megtiltotta a támadásban való részvételedet!

- Mégis miért?

- Azért, mert valószínűleg csapda lesz.

- Akkor te miért mész mégis? - kérdezte felvont szemöldökkel Ashley.

- Ennek két oka is van – kezdte a fiú, de nem tudta befejezni, mert a beszélgetőtársa közbevágott.

- Hadd találjam ki! Az egyik biztosan az, hogyha mégsem csapda, és egészben visszatérnek a többiek a sikeresen végrehajtott támadás után, akkor mindenki nyúlszívűnek nézne.

A fiú sóhajtott egyet, és csak utána válaszolt. Már napok óta azon gondolkozott, hogy elmondja-e Ashleynek az igazat a kapcsolatról, ami Tornádóhoz kötötte, és aztán úgy is döntött, hogy megteszi, de a lány nem könnyítette meg a dolgot.

- Valóban ez az egyik, de ez nagyon kis szerepet játszik benne. Ismerhetnél már annyira, hogy tudd, nálam nem vet túl sokat a latba az, hogy gyávának néznek-e, vagy sem.

- Rendben van, ezt elhiszem neked. Mi a nyomósabb ok?

- Az, hogyha tényleg kelepcébe sétálunk, és engem is elfognak, akkor utána tudom tudatni, hogy hova visznek minket.

- Mégis hogy? - értetlenkedett a lány gondolkodástól összeráncolt homlokkal.

Max felállt, a helyére csúsztatta a kardját, ás elindult befelé az erdőbe.

- Gyere utánam! - fordult hátra.

Ashley kivételesen szó nélkül követte, mert megérezte, hogy nagyon komoly dologról lesz szó.

Egy rövid séta után arra a tisztásra érkeztek, ahol Max és néha Ashley gyakorlatozott Georgedzal. Ott éppen Tornádó legelészett békésen. Az érkezésükkor felemelte a fejét, és felnyerített.

Biztos, hogy el akarod árulni neki? - kérdezte a gazdájától.

Nem, de muszáj lesz. Másként nem tud segíteni, ha tényleg elkapnak.

De mi van, ha mégsem?

Akkor elmondtam az egyik legmegbízhatóbb barátomnak a legnagyobb titkomat.

- Figyelj, Ashley! - kezdte Max. - Amit most mondani fogok, azt nem árulhatod el senkinek! - Megvárta a lány bólintását, és utána folytatta. - Amit most mondani fogok az elsőre hihetetlennek, sőt őrültségnek fog hangzani, de hallgass végig, és hagyd, hogy bebizonyítsam!

- Csupa fül vagyok.

Max erőt gyűjtött, majd gyorsan kimondta a szavakat, mielőtt még meggondolhatta volna magát.

- Rendben, szóval én már messziről hallom Tornádó gondolatait, és ő is hallja az enyémeket.

- Hogy mi van? - esett le Ashley álla. - Max, ez egyáltalán nem volt jó vicc.

- Nem is annak szántam.

- Te megőrültél – jelentette ki a lány. Ott akarta hagyni a fiút, de akkor az őrültnek titulált személy elkapta a tekintetét.

Ashley a következő pillanatban azon kapta magát, hogy meredten bámul a másik őszinte, kék szemeibe. Minél mélyebbre merült Max feneketlennek tűnő szemeiben, annál biztosabb lett benne, hogy az igazat hallotta, és annál nehezebbnek tűnt a számára megszakítani a szemkontaktust, de végül csak sikerült elkapnia a fejét.

- Tudod mit? Megérdemelsz egy esélyt. Próbáld bebizonyítani nekem az igazadat, és aztán eldöntöm, hogy hiszek-e neked, vagy sem – adta be a derekát.

Erre a mondatára a barátja elővette azt a különleges, jólesően borzongató, csak rá jellemző mosolyát.

- Reméltem, hogy ezt mondod majd – válaszolta Max vigyorogva. - Súgj valamit Tornádó fülébe, és én megmondom, hogy mit súgtál!

Ashley kétkedve odasétált a lóhoz, a kezét a szája elé rakta, súgott valamit, majd felnézett.

- Mit mondtam, nagyokos?

- Pontosan azt, hogy hihetetlen, hogy én elhiszek egy ekkora ostobaságot, és egy ló fülébe sugdosok – válaszolta nevetve a fiú -, de Tornádó még hozzátette, hogy miért olyan nehéz ezt elhinni.

- Jó, eltaláltad, de ebben a helyzetben logikus, hogy ezt gondoltam először, ráadásul az is lehet, hogy meghallottad. Újabb próbát akarok, de ezúttal neked fogom mondani, ás a lovadnak kell végrehajtania az utasításokat.

- Állunk elébe – Max megpróbálta ezt komolyan mondani, de a mosoly ott bujkált a hangjában.

Ashley tehát ezúttal Maxhez lépett oda. Lábujjhegyre állt, ás nagyon halkan suttogott. A lehelete jólesően csiklandozta a fiú fülét.

Mi vagyok én, cirkuszi majom? - kérdezte Tornádó, miután a gazdája közvetített neki.

Nem, de légy olyan kedves, és csináld meg, amit kért, mert ezen múlik, hogy hisz-e nekem, vagy sem.

Az éjfekete ló a következő pillanatban egymás után kétszer felágaskodott, , meghempergőzött a fűben, megint felágaskodott, majd lassú ügetéssel a két fiatalhoz ment, a fejével megbökte Ashley bal vállát, és végül ráfújt Max hajára.

- Ez hihetetlen! Tényleg érti, amit mondsz neki? - érdeklődött Ashley ámuldozva. Ezzel jelezte, hogy elhitte azt, amit nem sokkal azelőtt őrültségnek titulált.

Max erre elvigyorodott.

- Ugyanolyan jól érti, hogyha te beszélsz hozzá, mintha én tenném meg ugyanezt, csak nem mutatja ezt ki.

- Ez akkor azt jelenti, hogy ugyanolyan intelligens, mint egy ember, csak nem tud beszélni, igaz?

- Pontosan.

- Holdfénnyel mi van?

Max erre megvonta a vállát, de aztán kajánul elvigyorodott.

- Én nem hallom az ő gondolatait, de Tornádó tud beszélni vele, és szerinte nagyon kifinomult, okos, kedves és vonzó kanca.

Erre a mondatára a lova le akarta dönteni a lábáról, de ő számított erre, és még idejében elugrott.

- Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy igazat mondasz. Tornádó most pontosan úgy viselkedett, mint ahogy ilyen helyzetben a fiúk szoktak úgy általában.

Ezután Tornádó Maxet kergette egészen addig, amíg fel nem sikerült löknie. A fiú kacagva emelte a mellkasa elé a tenyerét.

- Jól van, na! Feladom, és a kisasszony füle hallatára ünnepélyesen a bocsánatodért esedezem.

Mivel ma jókedvem van, ezért megbocsátok – válaszolta játékosan a ló, és legelni kezdett.

Ezután a két fiatal leült egymás mellé a fűbe, és hallgatott. Ashley azért, hogy feldolgozza az új információkat, a fiú pedig azért, mert tiszteletben tartotta, hogy a barátja gondolkodni akart.

- Mit tudsz még? - tette fel a kérdést hirtelen a lány.

- Ezt meg hogy érted?

- Tudod te azt, de ha mindenképpen ki akarod mondatni velem, hát legyen. Másfajta különleges képességre céloztam. A furcsán fénylő kard, a néha természetfelettien gyors mozgás és az – itt egy gyors mozdulattal felrántotta Max felsője ujját, ezzel szabadon hagyva a teljesen sima bőrfelületet, amit pedig az anatlai öregasszony kevesebb, mint egy héttel azelőtt leforrázott -, hogy a sebeid nagyon hamar begyógyulnak, és híre-hamva sem marad egyiknek se.

Max belátta, hogy nem volt értelme tagadnia a különös eseményeket, és ezért teljesen őszintén válaszolt, de nem nézett a lány zöld szemeibe, hanem letépett néhány szál füvet, és azokkal babrált.

- Ezek a dolgok tényleg előfordultak, és nincs rájuk normális magyarázat, de ezek nem tudatosak, mint a Tornádóval történő beszélgetéseim. Ezek egyszerűen csak... megtörténnek – fejezte be végül.

- Tehát fogalmad sincs, mitől jönnek elő, és hogyan uralhatod őket.

- Így van.

A beszélgetésüket Scott szakította félbe azzal, hogy belépett a tisztásra.

- Gondoltam, hogy itt talállak titeket. A főnök félóra múlva a főtisztáson tájékoztatást fog tartani az estével kapcsolatban – közölte lelkesen, és elrohant, hogy másoknak is elvigye a hírt.

Max töprengve nézett utána.

- Milyen furcsa, hogy egyidősek vagyunk.

- Nem sokára valószínűleg úgyis halott lesz.

- Ezt meg miből gondolod?

- Ha részt fog venni a támadásban, akkor nem lesz sok esélye az életben maradásra, hiszen nem valami jó harcos.

- Szerintem induljunk – váltott témát a fiú. Magában egyetértett a hercegnővel, de nem akart ilyen nyomasztó dolgokról beszélni.

Valamivel kevesebb, mint félóra múlva az erdő csendjét izgatott emberek halk morajlása törte meg. Mindannyian kíváncsiak voltak, és alig várták hogy a vezérük ismertesse velük a terveit.

Nem sokkal később meg is jelent Ben. Az arcán ünnepélyes kifejezés ült, és az oldalán egykezes kard lógott. Egy fatuskóra állt fel, hogy mindenki jól lássa. Türelmesen megvárta, amíg a tömeg lecsendesült, majd tiszta, erős hangon beszélni kezdett.

- Mint tudjátok, ma este megtámadjuk a kormányzó fiának hintóját. A célunk a túszejtés. Ha sikerül, akkor ezzel megakadályozzuk, hogy az a féreg még több hatalmat kaparintson meg magának. Ennél jobb lehetőségünk nem is lehetne. Biztos vagyok abban, hogy a küldetésünk sikerrel fog járni, hiszen mindannyiunkban bátor és tiszta szív dobog. Hiszek abban, hogy az igazság a mi oldalunkon áll! - kiáltotta, ugyanis beszéd közben teljesen tűzbe jött, és még a kardját is kirántotta.- Egy jobb jövőért! - fejezte be, és ezt mindenki utána ordította.

- Annyira hisz az igazában, hogy nem tud reálisan gondolkodni – morogta Max a mellette álló Ashleynek.

- Egyetértek – súgta vissza a lány.

A rövid beszélgetésük közben ők is együtt mozogtak a többiekkel, mert nem akartak feltűnést kelteni.

Ezután Ben felolvasta azoknak a nevét, akik részt fognak venni a támadásban. Pontosan kilencvenhárom név hangzott el. Max, George, Donald, sőt még Scott is köztük volt, de a férfi nem gondolta meg magát az Ashleyvel folytatott legutóbbi vitája óta, és így a hercegnőt nem vette bele a hadműveletbe.

Amikor ezzel végzett, három csapatra osztotta az embereket, és mindegyik csapatnak kijelölt egy vezetőt. Az elsőnek természetesen ő lett, a másodiknak Donald és a harmadiknak egy portyázó alvezér, Philipp aki csak néhány nappal azelőtt érkezett a táborba. A rablóvezér Maxet és George-ot a saját csapatába osztotta.

Ben befejezésül néhány apróbb utasítást adott ki, majd lezártnak tekintette a gyűlést.

Egy órával később Max a gondolataiba mélyedve nyergelte fel Tornádót egy kissé eldugottabb helyen. A biztosan mozgott, de azért a megszokottabbnál alaposabban hajtotta végre a műveletet. Amikor végzett, kétszer is leellenőrzött minden szíjt és kapcsot.

- Nyugodj meg! Minden rendben fog menni – lépett oda mellé Ashley.

Max egy pillanatra felnézett, majd visszatért a lova tanulmányozásához.

- Hogy hogy ennyire biztos vagy ebben?

Ashley válaszul közelebb lépett hozzá, lábujjhegyre állt, és barátja legnagyobb döbbenetére szájon csókolta. A lány viszonylag hosszú ideig kitartotta a testi kontaktust, majd megszakította a kapcsolatot.

- Tudod, felénk úgy tartják, hogyha egy harcost megcsókolnak a csatája előtt, akkor annak szerencséje lesz – válaszolta a lány a döbbenettől ledermedt fiú ki nem mondott miért kérdésére.

- Furcsa szokás – válaszolta Max még mindig kábultan a csók intenzitásától.

- Csak annak, aki nem ismeri.

Max némán gondolkozott egy kicsit, majd közelebb húzta magához a lányt, lehajtotta a fejét, és viszonozta a csókot. Ezúttal addig tartott, amíg levegővel bírták.

- És én miért kaptam? - kérdezte a hercegnő miután szétváltak.

- Egyszerű – válaszolta a fiú a különleges mosolyával az ajkán. - Azért, hogy neked is szerencséd legyen, amikor megpróbálsz majd kiszabadítani minket.

- Köszönöm, bár nem hiszem, hogy tudod, ez mennyit jelentett nekem – suttogta a lány.

Max ugyan nem mondta ki, de tökéletesen tisztában volt vele, hogy igazából mit adott a lánynak a cselekedetével. A szerencsecsókkal harcosnak ismerte el Ashleyt annak ellenére, hogy nőnek született. Tudta, hogy a férfiúi büszkeség miatt erre rajta, Georgeon és a lány bátyján kívül nem sokan lettek volna képesek. Ott volt például Ben, aki látta ugyan, hogy minimum mire képes a hercegnő, de annak ellenére ragaszkodott a csak a férfiak harcolhatnak és a nők maradjanak a tűzhely mellett elvhez.

- Figyelj, ha valami tényleg balul fog kiütni, akkor ha úgy látom, hogy már nem lesz szükségem a kardomra, akkor elrejtem, és Tornádó majd megmutatja, hová tettem, rendben? - váltott témát Max.

- Persze, de jó lenne, ha erre nem lenne szükség. Távolról követlek majd titeket, és a támadás helyszínétől biztonságos távolságra fogok várni. Akkor majd meglátom, mi lesz, és aszerint fogok dönteni.

- Remélem, senki nem fog kiszúrni, mert az elég rosszul venné ki magát.

Ashley erre egyszerre titokzatosan és magabiztosan mosolyodott el.

- Semmi ok nincs az aggodalomra. Ismerek néhány trükköt. Kizárt, hogy elkapjanak a sötétben.

- Gondolom nem árulod el, mik azok.

- Nem is. Legalább nekem is lesz egy-két titkom, még ha azok nem is akkorák, mint a tieid.

- Ezt most nagyon élvezed, igaz? - kérdezte bosszúsan a fiú.

- Ez csak költői kérdés, igaz? - vigyorodott el a lány, majd hirtelen elkomolyodott. - Köszönöm, hogy megbíztál bennem. Tudod, a származásom miatt nem lehetett túl sok barátom, amikor meg megszöktem, akkor olyan egyáltalán nem hétköznapi alakokkal hozott össze a sors, mint George és te, de én örülök neki. Egy hétköznapi ember úgyse tudna elfogadni engem olyannak, amilyen vagyok, és mindig gyanakodva nézne a nadrágos lányra. Szóval csak azt akarom mondani, hogy nálad jobb barátot nem is kívánhattam volna – fejezte be Ashley zavartan a rövid beszédét.

- Köszönöm – válaszolta Max, és közben mélyen a lány szemébe nézett.

- Ezt egyszerre utálom és szeretem benned – közölte a lány néhány perc múlva.

- Mégis mit?

- Azt, hogy úgy érzem a közeledben, hogy neked mindent elmondhatok, és olyankor valahogy megnyílok. Jó dolog valakivel őszintén beszélni, de azért idegesítő is, hogy olyasmiket mondok el a hatásodra, amit egyébként eszem ágában se lenne.

- Donald is mondott valami ilyesmit, amikor először találkoztunk. Lehet, hogy ez is hozzátartozik a különleges képességeimhez.

- Ez biztos, hogy nem az. Neked ez egyszerűen csak beletartozik a személyiségedbe ugyanúgy, mint az, hogy nem vagy hirtelen haragú, vagy hogy nem bírod elviselni, ha másokat bántanak. Szerintem valamelyik szülődtől örökölhetted, mint én anyától azt, hogy utálom a szoknyákat.

- Igazad van. Azt hiszem, nekem ideje megkeresne Bent és a többieket, nehogy itt hagyjanak.

Elindult, és otthagyta Ashleyt, aki nem sokkal később utána sietett, és megállította.

- Mit az? - kérdezte halkan.

A lány válaszul újra megcsókolta, amit ő egyáltalán nem ellenzett. Sőt, ha őszinte akart lenni magához, akkor még élvezte is. Amikor szétváltak, kérdőn nézett a lányra.

- Csakhogy biztosan szerencséd legyen – kapta meg rövid időn belül a választ.