Ne ijedjetek meg, van új fejezet. Ezt csak mellé csaptam:D
A vadász a földön hasalt, majd egy kicsit arrébb kúszott, hogy jobb szögben láthassa az áldozatát. Nesztelenül előhúzott egy nyílvesszőt, és ráillesztette az íj húrjára. A gyanútlan barna színű nyúl nem sejthette, hogy mi vár rá. Max várt még egy szívdobbanásnyi időt, és csak utána lőtt. Rosszul tette.
Ágak reccsentek meg, amire a nyúl ijedten eliszkolt. Ha csak egy fél másodperccel később reagált volna, akkor a nyílvessző belefúródott volna a húsába, de így mögötte vágódott bele a földbe.
- Ezt elszúrtad - állapította meg a megérkező Ashley.
Max mérgesen nézett rá. A lány riasztotta fel a prédát, és ráadásul úgy állította be a dolgot, mintha ő lett volna a hibás. Akarata ellenére belekezdett egy újabb vitába.
- Ha csak egy kicsit is halkabban lépkedtél volna, mint egy osztagra való katona, akkor már meglenne a vacsoránk.
Ashley keresztbe a karját a mellkasa előtt, és szúrósan nézett az éppen feltápászkodó fiúra.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy az én hibámból lőttél félre? - kérdezte csúfondárosan.
- A nyíl pont odaszállt, ahova akartam, csak a nyúl meghallotta a trappolásodat, és a lövés pillanatában elugrott.
- Ha nem tudnád, akkor tájékoztatlak róla, hogy egy úri hölgy járását nem illik trappolásnak mondani. Bár mondjuk egy hozzád hasonló faragatlan falusi tuskónak hiába magyarázom az illemet.
A csípős visszavágás nem késett egy másodpercet se.
- Akkor nekem meg arról kötelességem szólni neked, hogy egy igazi úri hölgy nem szökik el otthonról, és nem járja az országot nadrágban, fegyverrel és két férfivel, akiket alig ismer. Te nem úri hölgy vagy, hanem egy... - itt megakadt. Látta Ashley arcán, hogy ezúttal túl messzire ment.
- Hanem mi? - kérdezte a lány egy percnyi kínos hallgatás után. - Egy idegesítő fruska, aki túl sokat képzel magáról, és nektek csak felesleges kolonc vagyok a nyakatokon?
Max vett egy mély levegőt, majd kifújta. Tudta, hogy teljesen őszintének kell lennie, ha nem akarja, hogy Ashley vérig sértődjön, és otthagyja őket. Sejtette, hogy az elkövetkező mondatot később még meg fogja bánni, de ezt nem vette figyelembe.
- Te nem vagy fruska és kolonc sem. Inkább egy idegesítő, értelmes és gyönyörű fiatal nő, aki pontosan tudja, hogy mit akar – mondta komoly hangon.
- A gyönyörűt vonzónak kell vennem?
- Mindenesetre vonzóbb vagy így, mintha egy palotában üldögélnél, és zsebkendőt varrogatnál, vagy párnát hímeznél. Legalábbis szerintem, de azt vedd figyelembe, hogy én se vagyok az a mindennapi eset! - jelentette ki a fiú vigyorral az arcán. Örült, hogy a lány ejtette az úri hölyges témát.
Ashley elnevette magát, és elindult a táboruk felé. Útközben nagyon elgondolkozott, és ezt a társa is észrevette.
- Valami gond van? - érdeklődött Max udvarias hangon. Elhatározta, hogy erre a napra beszünteti az ádáz csatározást, és nem keveredik vitába vele.
Valószínűleg a hercegnő is így lehetett ezzel, mert megeresztett egy mosolyt, amitől a zöld szemei drágakőként csillogtak.
- Jól vagyok, köszönöm.
Furcsa lány.
Nem azt akartad mondani, hogy csinos? - kérdezte Tornádó.
Neked erről fogalmad lehet, hiszen ló vagy. A te szépségideálod teljesen más, mint az embereké.
Attól még tudhatom, hogy mi tetszik a fajtádnak és mi nem. Ugyanúgy, ahogy te is képes vagy megállapítani egy kancáról, hogy milyen a testfelépítése, az izomzata és a szőre.
Rendben, igazad van. Csinos, de ez nem jelent semmit. Rengeteg szép lány él a világon.
Igen, de azt el kell ismerned, hogy ő különleges!
Ha arra gondolsz, hogy mi esetleg össze fogunk jönni, akkor elárulhatom neked, köztünk nem lesz semmi. Csak úgy felforr tőle az agyvizem, mint még soha senkitől. Különben meg ne rólam beszéljünk, hanem arról, hogy miként gondolsz Holdfényre. Nekem nem tetszik Ashley olyan értelemben, de úgy néz ki, hogy a lovamnak az övé nagyon is.
Nehéz észre venni, ha nem zártam el előled a gondolataimnak azt a részét – jegyezte meg Tornádó szarkasztikusan.
Akkor ezt egyenes beismerésnek veszem. Próbálkoztál már nála?
Még nem. Ő már felnőttnek számít, én meg csak egy idősebb csikó vagyok. Egyébként ő nagyon jó modorú, élmény vele beszélgetni.
Ugye nem szóltál neki a kapcsolatunkról?
Természetesen nem. Úgyse hinne nekem. Csak azt érném el vele, hogy bolondnak néz, és akkor semmi esélyem nem lenne rá, hogy valaha legyen köztünk valami.
Már nagyon közel jártak a táborhoz, amikor Ashley megkérdezte, hogy mit mondjanak George-nak, miért nincs náluk zsákmány.
- Mondjuk azt, hogy túl sokáig vártam a lövéssel, és a nyúl hirtelen odébbállt.
- Jó, de ez hazugság lenne. Te komolyan hazudni akarsz egy ilyen kicsi dologról?
A fiú szája szélére csalafinta mosoly ült ki.
- Nem hazudunk, csak eltitkoljuk az igazság egy részét.
- Inkább mondjuk el azt is, hogy én riasztottam el a nyulat!
Max éppen válaszolni akart, amikor megérezte lova hirtelen hangulatváltozását.
Mi történt?
Amíg ti elmentetek, addig pár mérföldnyire elkalandoztam. Most értem vissza a helyre ahol letáboroztunk.
Mi van ott?
Gyere ide, és meglátod!
Már csak száz méter választotta el Tornádótól, amit sétálva akart megtenni, de lova érzései nem voltak valami biztatóak, ezért inkább futott.
- Beléd meg mi a csoda ütött? - kérdezte Ashley, de amikor megérkeztek elállt a szava. Egy percig dermedten állt, majd megjött a szava. - Itt meg mi történt?
A kis tisztáson letaposták a füvet, még szekér nyomok is látszottak. George és a többi ló pedig nyomtalanul eltűnt.
Max odament a tisztás közepére, ahol a tüzet gyújtották meg, de már csak hamu volt az egész. A hamu között ott volt George kardja.
- Szerinted sikerült elmenekülniük? - érdeklődött Ashley. Ő még nem ment közelebb a volt tűzhöz.
Társa megrázta a fejét.
- Nem. A lovak meg voltak kötve, és a nyomokból ítélve George-nak túl sokan voltak. A kardját beledobta a tűzbe, hogy jelezzen nekünk, vércseppek pedig nincsenek, tehát valakik elfogták.
- Katonák?
- Nem valószínű. Ők nem járnak szekérrel, és itt cipő nélküli lábnyomok is vannak.
- Akkor kik lehettek?
- Fogalmam sincs, de még utol érhetjük őket. A keréknyomokat nem tudják eltüntetni, és gyalogosok is vannak, ezért nem haladhatnak túl gyorsan.
Max felpattant a ménjére, a nyeregtáskára kötötte az eltűnt férfi kardját, és a kezét nyújtotta a lánynak.
- Azt hittem, hogy a lovad még csak három éves.
- Annyi, de a korához képest erős, meg nem vagyunk olyan nehezek. Egy kis időre kibírja – mondta, majd vigyorogva hozzátette. Nyugodj meg, nem fog összeesni alattunk!
Ashley elfogadta a kinyújtott kezet, és felhúzta magát a magas fekete lóra. Így egyáltalán nem illő közelségbe került Maxel, de a fiú nem mutatta, hogy zavarná, viszont ő kényelmetlenül érezte magát.
Tornádó lépésben elindult. Nem volt nehéz meghatározni, hogy merre mentek a rablók. Sőt, a fű hajlásából a lehető leggyakorlatlanabb nyomolvasó is rájött volna a helyes irányra. Lassú kocogásra váltottak.
Ashley nagyon inog. Szólj neki, hogy kapaszkodjon meg valamiben!
A lovas hátraszólt az utasának.
- Karold át a derekamat! - adta ki a parancsot. Amikor a lány nem mozdult, még hozzátett az utasításhoz. - Figyelj, tudom, hogy ez neked kényelmetlen, és mivel hercegnő vagy, ezért még soha senkivel nem lehettél ilyen közeli testi kapcsolatban, de ez nem jelent semmit. Egyszerűen csak karold át a derekamat, hogy ne ess le! Ha mégis úgy érzed, hogy nem megy, haladhatunk ilyen csiga tempóban is, de akkor sokkal később érjük utol őket. Lehet, hogy addigra már eladják Holdfényt. Hogy döntesz?
Ashley csodálkozott rajta, hogy a társa mennyire a veséjébe látott. Gondolkozott egy kicsit, majd átkarolta Max derekát.
- Csak Holdfény miatt, szóval nehogy elbízd magad.
Viszonylag gyorsan haladtak. Mindhárman a gondolataikba, és ebből adódóan semmiféle beszélgetést nem folytattak.
Már szürkület volt, amikor a nyomok nagyon frissé váltak. Kicsit később már halk hangok is eljutottak hozzájuk.
- Már nagyon közel vagyunk. Valószínűleg tábort vertek, ezért jobb lesz, ha leszállunk, és gyalog megyünk tovább.
Max lepattant a hátasáról. Már meg is fordult, hogy segítsen a lánynak leszállni, de akkorra már ő is a földön volt. Néma csendben elindultak a hangok forrása felé. Amikor úgy ítélték meg, hogy már elég közel vannak ahhoz, hogy a ló- és emberrablók meghallják Tornádót, akkor a gazdája fennhangon utasította, hogy maradjon a fák között az árnyékban, és otthagyta az íját.
A két fiatal óvatosan osont a rablók táborhelye felé. Szerencséjükre a sötétség és a fák eltakarták őket. Amikor már látták a tábor fényeit, lehasaltak, és még a biztonságosnak ítélt távolság széléig kúsztak. Az emberek egy tisztáson ütöttek tábort.
Két tábortűz volt. Az egyik mellett fegyveres alakok ettek jóízűen. Nem katonák voltak. Az ő oldalukon lehetett megtalálni a szekeret és a lovakat. Holdfényt könnyen fel lehetett ismerni a világos szőre miatt. A másik tábortűz mellett több tucat rongyosabb ruhás ember üldögélt. Fiatalok, öregek, férfiak és nők vegyesen. Max ezt először nem tudta mire vélni, de aztán a tűz fényében meglátta, hogy azok az emberek lánccal voltak összekötve. Erre csak egy logikus magyarázat volt.
- Rabszolga kereskedők – suttogta mellette a ki nem mondott gondolatát Ashley. Túl nagy volt a zaj ahhoz, hogy a hozzájuk legközelebb eső ember meghallja.
- Én is erre jutottam, de az már vagy kétszáz éve törvényellenes.
- Ezt én is tudom, de ezek láthatóan azok, és sajnos George a karmaik köze került.
- Viszont az, hogy illegálisan működnek jelentősen megkönnyíti a helyzetünket. Csak szerzünk valakit, aki beköpi őket a katonáknak, és már meg is oldottuk a dolgot, mivel George-ot nem körözik, ezért őt el fogják engedni.
- Nézz jobbra! - súgta a lány.
Hat lovas katona robogott a tisztás felé. A kezükben tartott fáklyás megvilágította az élen haladó férfit. Az ötvenes éveiben járhatott, elegáns ruhát viselt, és az arcáról csak úgy sugárzott a gőg. Amikor megérkeztek, nem rántottak fegyvert, hanem leszálltak a lovaikról. A rabszolga kereskedők fegyvert rántottak, de miután a vezetőjük, egy kövér, negyven év körüli férfi beszélt a jövevényekkel, jelzett nekik, amire ők megnyugodtak, és visszatértek az addigi foglalatosságukhoz, de a többségük rajta tartotta a fél szemét a katonákon.
A nemes férfi a rabszolgák elé ment, akik közül a fiatal nőket elválasztották. A gőgős úr úgy mérte végig a minden ízükben remegő nőket, mintha a lovakat a vásáron. Hosszas mérlegelés után kiválasztott egyet. A rabszolga kereskedők vezetőjével arrébb mentek, hogy megbeszéljék az árat. Nem sokkal a két lapuló fiatal mellett álltak meg.
A vásárló csak százötven aranyat akart fizetni, de a kereskedő azt hangoztatta, hogy az a nő mennyire gyönyörű, és csak háromszázért lett volna hajlandó odaadni. A vége az lett, hogy kétszázötvenben állapodtak meg.
- Meddig maradnak ezen a helyen? - kérdezte az úrforma fickó.
- Körülbelül egy hétig. Erre még nem jártunk, és sok ígéretes kuncsaft van.
- Az a hír járja, hogy a kormányzó tud a maga munkásságáról. Ez igaz?
- Természetesen. Még vásárolt is tőlünk. Azt mondta, hogyha a fia a trónra lép, akkor hivatalosan és legálisan fogunk működni.
- Az örökös is egyetért vele, vagy a pletykák igazak, és tényleg nagyon könnyen befolyásolható?
- Találkoztam már vele, és bizton állíthatom, hogy vérbeli papucs típus. Csak a tudomány érdekli, de amúgy becsületes kölyök lenne. Első pillantásra látszik, hogy nem királynak született, de ez nekünk csak jó. A jobbágyok viszont meg fogják sínylődni, ahogy a kedves édesapját ismerjük, ebben akár biztosak is lehetünk.
- Ez jól hangzik. Bár mondjuk egy kemény kezű, de igazságos király alatt se lenne rossz dolga a nemességnek.
- Az lehet, de akkor az üzletem kútba esne, ezért nekem és a srácoknak ez az állapot sokkal jobb. Ilyenkor tudok neki örülni, hogy a volt király azelőtt elpatkolt, mielőtt gyereket nemzett. A munkámhoz visszatérve, örülnék neki, ha ajánlgatna a megbízhatóbb nemes társainak, kedves Mason gróf.
- Ez csak természetes. Akkor én mennék is a tulajdonommal.
A grófék elmentek a fiatalok közeléből, amire Max jelzett a társának, hogy induljanak. Óvatosan hátrébb kúsztak, majd lassan felálltak, és óvatosan lépkedve visszamentek Tornádóhoz.
- Úgy látszik, a zseniális terved máris kútba esett. Hihetetlen, milyen romlott emberek élnek, és hogy a katonák megszegik a törvény ilyen fontos pontját.
- Szerintem nem mindenki ért ezzel egyet, csak nem mernek felszólalni a nemesség nagy része ellen.
- Ahhoz mit szólsz, hogy annak a mocsoknak az akarat gyenge fia fog a trónra kerülni?
- Nem örülök neki, de mi mást tehetnénk. Ő a jogos örökös. – Próbálta lehűteni a lányt, mielőtt őrült ötletek jutnának az eszébe, de elkésett vele.
- Meg kéne akadályozni a koronázását, vagy el kéne rabolni. Nem hagyhatjuk, hogy az ország olyan mélyre süllyedjen, amiről azok az emberek beszéltek.
Max megcsóválta a fejét.
- Még jó, hogy a kormányzó megölése nem jutott az eszedbe. Tájékoztatásul közlöm, hogy mi George-al együtt is csak hárman vagyunk, és nekik egy egész hadsereg áll a rendelkezésükre. Még a kastélyukba is nehéz lenne észrevétlenül bejutni. Nem, hogy elrabolni a koronaherceget. - Úgy csapott rá a homlokára, mintha valami kiment volna a fejéből. - Ja, azt majd elfelejtettem, hogy köröznek minket.
Ashley ügyet se vetett a gúnyolódására.
- A Fekete Lovagot elfelejtetted. Ő biztos, hogy ott lesz. Be tudna csempészni minket a várba, aztán biztos, hogy kitalálnánk valamit.
A fiú megadóan sóhajtott. Ő személy szerint nem bízott meg a Fekete Lovagban. Az az állítása, hogy örök hűséget esküszik az első legyőzőjének túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.
- Nem valószínű, hogy sikerülne, de mi lenne, ha ezt félretennék egy kicsit, és az előttünk álló problémákra koncentrálnánk.
- Rendben. Van valami ötleted?
Max a gondolkodástól összeráncolt homlokkal támaszkodott Tornádó oldalának. Sorra vette a lehetőségeket, és talált egy viszonylag biztonságos megoldást. Ezt csettintéssel jelezte.
- Ami azt illeti, van egy.
- Na, és mi az, okostojás?
- A rabszolga kereskedő azt mondta annak a Mason grófnak, hogy reklámozza őket a környező nemeseknek.
- Igen, és?
- Te ugyebár hercegnő vagy, ezért nem lesz nehéz eljátszanod a nemes kisasszonyt. Van egy hetünk rá, hogy megfelelő ruhát szerezzünk neked, és én lennék a megégett arcú testőröd, így nem gyanakodhatnak majd a fiatalságom miatt.
- Ennyi? Egyszerűen csak megvesszük George-ot? Akkor mi lesz a többi rabbal?
- Azt a részt még ki kell dolgoznom, de nem hagyjuk ott őket csak úgy.
- Én ellophatnám a kulcsot a kereskedőtől még azelőtt, hogy döntöttem volna, melyik embert veszem meg. Valahogy eljuttatnám George-nak, és ő biztos kiszabadítja a többieket. Te addig figyelemelterelésképpen elengednéd a lovakat, mi kihasználnánk ezt a káoszt, és lelépünk.
- Mégis, hogy lopnád el, és mi van, ha a főnökük gyanút fog, és rád támad?
- Van egy két dolog, amit még nem tudsz rólam. Például azt, hogy profi zsebmetsző vagyok. Egy mutatványostól tanultam. A mostohám nagyon leszidott, amikor rájött, hogy szóba álltam vele. Szerintem tévesen azt hitte, hogy valami románc van köztünk, de most nem ez a lényeg. A fickóval meg csak elbírok, de ha mégsem, akkor leszúrom, úgyse veszítene vele túl sokat az emberiség – mondta Ashley elszánt hangon.
Max egy kicsit irigyelte ezért. Ő nem volt biztos benne, hogy képes lenne embert ölni, de tudta, hogy ha olyan helyzetben, ahol vagy ő, vagy az ellenfele, akkor az életfenntartó ösztöne miatt megtenné.
- Akkor ezt megbeszéltük. Menjünk távolabb, aludjunk egyet, hogy holnap meglegyen az elegendő energiamennyiségünk arra, amit elterveztünk.
Alvás előtt, még elmajszolták azt a kevés kenyeret, ami a Tornádóra ráhelyezett nyeregtáskában volt. Az éjszakájuk viszonylag nyugodtan telt el, azt leszámítva, hogy mindegyikük fejében a tervük zakatolt, és amiatt keveset aludtak. A kevés alvás Maxre nem volt igaz. Egy kicsit finomított magában a terven, aztán úgy döntött, hogy elég lesz az agyalásból, és öt perc múlva álomba szenderült. Társai emiatt nagyon irigyelték.
Amikor Ashley reggel felébredt, azt vette észre, hogy a fiú éppen fekvőtámaszokat csinált.
- Nehogy megerőltesd magad. Van egy olyan érzésem, hogy este szükségünk lesz az energiádra.
- Nyugodj meg, nem halok bele abba az ötven fekvőbe.
- Ezt örömmel hallom. Indulunk, vagy te még növelni szeretnéd az izmaidat? Nem azért, mert nem fér rád, hanem mert dolgunk van. Még találnunk kell egy várost, ahol előkelő női ruhát veszünk, és valahonnan egy lovat is kell szereznünk.
Max válaszul felnyergelte a lovát, és felpattant rá. Ugyanúgy a kezét nyújtotta Ashleynek, ahogy az előző nap, csak most szórakozott is egy kicsit.
- Segíthetek, hercegnő? - kérdezte a lehető legalázatosabb és legudvariasabb hangján, amivel a legelőkelőbb udvarokba is probléma nélkül bekerülhetett volna. Az összhatást csak az rontotta el, hogy közben szélesen vigyorgott.
A lány úgy döntött, hogy nem sértődik meg, hanem belemegy a játékba. Hagyta, hogy a fiú felhúzza, és közben méltóságteljes arcot vágott.
- Köszönöm – mondta ünnepélyesen és kissé lenézően. Pont úgy viselkedett, ahogy a mostohája tanította neki. - Merre megyünk?
- Követjük az utat. A tegnapi gróf nem jöhetett messziről, vagyis valahol a közelben van a lakhelye, és a kastélyok közelében mindig szokott lenni valami településféle.
Ashley abbahagyta a játékot, és újra úgy viselkedett, ahogy a társa már megszokta.
- Tehát a szerencsére bízzuk magunkat?
- Nagyon úgy néz ki. Ha tudsz jobbat, akkor szólj nyugodtan!
- Próbáljuk meg. Biztos találkozunk valakivel, és akkor majd kérünk útbaigazítást.
Induljunk! - hallotta meg Tornádó gazdája parancsát. Abban a pillanatban engedelmeskedett. Örült neki, hogy végre tartanak valahová, és nem kell egy helyben ácsorognia. Kíváncsi volt, hogy hogyan sikerül majd végrehajtani a fiatalok tervét. Reménykedett benne, hogy tökéletesen, de tisztában volt azzal, hogy túl sok a bizonytalan tényező.
Körülbelül egy órán keresztül haladhattak a fák között, amikor kiderült, hogy Max jól számított. Egy közepes méretű település tárult a szemük elé. Nagyobb volt, mint Corsar, de Ranknál kisebb.
Tornádót a gazdája íjával otthagyták az erdőben, hogy senkiben ne lobbanjon fel a gyanú egyetlen picike szikrája se. Ashley felhajtotta a csuklyáját, hogy az emberek ne jöjjenek rá, hogy a férfi ruha alatt egy fiatal nő rejtőzik. A társa nem rejtegette az arcát. Úgy gondolkozott, hogy abban a városban biztos nem ismerik fel. Ráadásul így kevésbé voltak feltűnőek.
Max könnyed léptettel járkált a poros utcákon a házak között. Odafigyelt rá, hogy a kardját szükség esetén bármelyik pillanatban előránthassa, de ez a felkészültség ne tűnjön fel senkinek. Eközben sas szemmel figyelte a környezetét.
- Osszuk fel a helyet! - fordult oda Ashleyhez. - A tieid a kocsmák, én pedig körülnézek a piacon. Egy óra múlva ott találkozzunk! - adta ki az utasítást. A lány nem szállt vitába vele, hanem egyszerűen csak bólintott, és szétváltak.
Nem sokkal később a piactéren folyó vásáron egy szőke fiú bámészkodott bárgyú arckifejezéssel. Nem keltett semmi feltűnést, senki nem szúrta ki magának. Látszólag csak lézengett, de igazából a szabókat és a ruhakereskedőket keresett. Még nem talált olyat, amelyikhez biztonsággal odamehetett volna, de azért próbálkozott.
Észrevette, hogy a tömeg egy része, főleg gyerekek egy alak köré csoportosultak. Nem veszíthetett semmit, ezért ő is odament, és egy olyan helyet talált magának, ahol könnyen átláthatott az emberek feje fölött.
A vásárba látogatók figyelme egy bolondruhát viselő férfi felé fordult, aki éppen tojásokkal zsonglőrködött. Nagyobb vásárokon nem kapott volna akkora figyelmet, de ezen a helyen ő volt a legnagyobb látványosság. A segédje, egy tíz év köröli kisfiú bizonyos időközönként növelte a tojások számát. Amikor már hét-nyolccal dobálózott a bolond, akkor direkt elbotlott, és a „labdái” egyenként rá hullottak. Az orrfacsaró bűzből hamar kiderült, hogy zápok voltak.
A tömeg nagy hangerővel röhögött. Max arcáról időközben eltűnt a bárgyúság. Ő nem nevetett hangosan a színjátékon, de azért egy halvány mosollyal megajándékozta az előadót.
Az emberek lassan szállingózni kezdtek. Neki is ideje volt indulnia, hogy találkozzon a társával. Már ment volna, amikor egy kisfiú kezdte el rángatni a ruháját. A bolond segédje volt.
- Mit tehetek érted? - kérdezte kedvesen. Egy kisebb adag türelmetlenséget is belevegyített a hangjába jelezvén, hogy dolga van.
- Az apám beszélni szeretne veled – válaszolta a fiú a csörgősipkás felé mutatva.
Max azon morfondírozott, hogy vajon mit akarhat tőle a mutatványos. Elképzelése se volt. Tudta, hogy ha odamegy, akkor okkal számíthat Ashley haragjára, de végül a hatalmas kíváncsisága győzött. Odament a férfihez.
- Mit akar tőlem? - érdeklődött gyanakodva. A mellkasa előtt keresztbe tette mind a két kezét.
A kérdezett habozott egy kicsit. A negyven év körüli vékony, barna hajú és barna szemű szeplős férfin látszott, hogy teljesen ő se tudja.
- Csak egyszerűen kiemelkedtél a tömegből, és kiszúrtam a mosolyodat. Annyira más volt, mint a többi emberé. Nagyon rég láttam olyat, ezért elhatároztam, hogy beszélek veled.
- Mitől lenne más? - kíváncsiskodott Max. A hangja higgadt, és érzelemmentes maradt, de a kezeit már leengedte a mellkasa előtt.
- Mások teli szájjal röhögnek az ilyen tréfákon. Szerintem ezek nem túl kultúráltak, de ha az embereknek ez kell... - Megvonta a vállát. - A lényeg az, hogy a te mosolyod olyan visszafogott, mégis őszinte és.. - Itt abbahagyta a mondatot.
- És?
A férfin látszott, hogy nem szívesen mondja ki a dolgot.
- Ki fogsz röhögni érte, de a mosolyodból valami ösztönös felsőbbrendűség áradt. Eddig csak egy jólelkű nemesen láttam ilyet, még a pályám csúcsán, de az bizony régen volt.
Max meghökkent, majd jóízűen elnevette magát.
- Csak tájékoztatásul közlöm, hogy árva vagyok, és egy bokor alatt találtak meg azok, akik felneveltek. Nem tudom, hogy mire gondolt, de biztosíthatom, hogy tévúton jár.
A férfin látszott, hogy nem sikerült meggyőzni, de ejtette a témát.
- A nevem Larry. Ha bármiben segíthetek, csak szólj, de addig is meghívnálak egy ebédre.
A fiú habozott egy kicsit. Szimpatikus volt neki a férfi, de nem tudta, hogy mennyire bízhat meg benne. Felmérte a kettőjük közti erőviszonyokat. Larry nem volt túl izmos, és egy fejjel kisebb méret adatott neki, ráadásul fegyver se volt nála. Nem tűnt túl veszélyesnek elfogadnia az ajánlatot, és így nem kellett pénzt kiadnia az ételért.
- Rendben, de csak akkor, ha az útitársam is jöhet.
- Természetesen. Te keresd meg, amíg én összeszedem a cuccomat!
Maxnek nem kellett sokáig keresgélnie. Egy perc alatt kiszúrta a falnak támaszkodó csuklyás alakot, aki őt figyelte. Odament hozzá.
- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte bosszankodva Ashley.
- Kaptunk egy ebédmeghívást, amit bátorkodtam elfogadni.
- Te megőrültél? Nem is ismered azt a bolondot. Nem lehetsz annyira vakmerő, hogy besétálsz a házába. Lehet, hogy csapda.
- Megbízhatónak tűnik. Én személy szerint éhes vagyok, szóval vagy jössz, vagy itt maradsz – mondta, majd sarkon fordult.
Ashley fújt egyet, mint egy dühös macska, aztán követte. Tisztában volt azzal, hogy ha a fiú egyszer elhatároz valamit, akkor csak nagyon nehezen lehet eltántorítani a céljától. Ha csak nem lehetetlen, mert neki eddig még egyszer se sikerült.
Larry nem firtatta a lány viseletét, hanem elvezette őket a házához. A település szélétől egy kőhajtásnyira volt. Parasztházhoz képest elég nagy volt. Fából készült, és látszott rajta, hogy nagyon sok időt és energiát igényelt a megépítése.
A felesége sovány, de életerős asszony volt. Nem szólt semmit a váratlan vendégek láttán, csak előszedett még két fatányért, és evés közben kíváncsian kérdezgette őket. Beszédes volt, és már az első pillanatban belopta magát a fiatalok szívébe. Ashley még a csuklyáját is lehajtotta.
- Hogy hívnak titeket, kedveskéim?
- Ő Max – az éppen lencsefőzeléket evő fiúra mutatott -, az én nevem pedig Ashley.
- Én Martha vagyok. A férjemet már ismeritek, a fiam meg ugyancsak Larry. Már elég régen nem voltak nem falusi látogatóink, ezért különösen örülök nektek.
Addig beszélt ilyen semleges témákról, amíg mindenki be nem fejezte az evést. Összeszedte a tányérokat, és kiküldte az ifjabb Larry-t játszani.
- Most pedig beszéljetek! - kérte szelíden. Mi hozott titeket a falunkba?
A két fiatal összenézett. Ashley bólintott Maxnek. Ezzel megadta az engedélyt a fiúnak, hogy elmondja az igazat.
- Van egy társunk, aki eltűnt, amíg mi vadásztunk. Követtük a nyomokat, és kiderült, hogy rabszolga kereskedők rabolták el.
- Miért nem szóltok a katonáknak?
- Éppen ez az. Tegnap este meglestük, ahogy jött valami Mason gróf a katonáival, és vásárolt. Így ezt a lehetőséget rögtön el is vetettük.
- Akkor mit terveztek?
- Ashley beöltözik hercegkisasszonynak, én meg a testőrének. Ő ellopja a kulcsot, megvesszük a társunkat, és közben a szerencsétlen rabokhoz eljuttatjuk a szabaduláshoz vezető tárgyat. A faluba azért jöttünk, hogy megfelelő ruhát szerezzünk. A probléma csak az, hogy nem tudjuk, kitől.
- Meg az is, hogy a rabszolga kereskedővel véletlenül összeakadt a tekintetünk, és biztos vagyok benne, hogy felismerne – vágott közbe Ashley.
- Hát ez remek! Mégis miért nem mondtad el eddig? Most fújhatjuk az egészet – háborgott Max.
- Nem feltétlenül – állította a lány ravaszkás mosollyal.
Amikor Max rájött, hogy mire gondol, hevesen tiltakozni kezdett.
- Ki van zárva! Semmi esély rá, hogy bevennék. Én veled ellentétben nem vagyok kékvérű. Fogalmam sincs, hogy kellene viselkedni, és nem is úgy nézek ki, mint egy gróf, báró vagy herceg. Teljesen reménytelen. Higgy nekem! - Persze az írnoktól vett illemórákat nem említette meg, mert ott csak azt tanulta meg, hogy hogyan viselkedjen a nála magasabb rangban lévő személyiségekkel.
- Mutasd a tenyered! - kérte Larry.
Maxnek fogalma sem volt, hogy mit akar a férfi, de azért odanyújtotta kért testrészt.
- Fehér bőr, semmi forradás, még bőrkeményedés se. Szerintem a kinézetedből biztos, hogy senki nem tudná kitalálni, hogy nem is vagy nemes. Csak egy előkelő ruha kéne.
- Semmi bőrkeményedés? Ez hogyan lehetséges? - kérdezte Ashley meghökkenten.
Biztos, az erőd. Észrevétlenül eltünteti az ehhez hasonló apróságokat – szólalt meg Tornádó.
Max ezt nem mondhatta, ezért egyszerűen csak vállat vont.
- Fogalmam sincs. Pedig egész életemben zsákokat cipeltem, fát vágtam, segítettem az aratáskor, egyszóval dolgoztam. Biztos ilyen a bőröm. Még a makulátlan bőröm ellenére se vagyok biztos benne, hogy alkalmas lennék a szerepre.
- Az kár, mert a komám egy volt illemtanár, aki nyugalmat akart, és elvonultan él. Neki még megfelelő ruhái is vannak – mondta Larry.
Ashley felállt, felhúzta a társát, elhúzta a legtávolabbi sarokba, és fojtott hangon beszélni kezdet.
- Tisztában vagyok vele, hogy ez a helyzet nagyon kényelmetlen neked, mert nem szeretsz hazudni, de azokat a mocskokat nem kell embernek venni. Itt a lehetőség rá, hogy segíthessünk George-on, és te elszalasztanád?
- Még mindig nem tudom, hogy kéne viselkednem, és különben meg csak egy parasztfiú vagyok. Akármilyen ruhába öltöztetsz, ez úgyis meg fog látszani.
Ashley mélyet sóhajtott. Lélekben erőt gyűjtött az elkövetkező pár mondathoz, amiket nagyon nem volt kedve kimondani, de tudta, hogy meg kell tennie, ha meg akarja győzni a fiút.
- Most jól figyelj rám, mert nem mondom el kétszer! Te egy higgadt, értelmes, erős, kitartó, jóképű, jólelkű és becsületes fiatal, aki tudja, hogy mit akar. Megvédeni minden egyes ártatlan embert. Igazi vezéregyéniség vagy, tudsz hatni másokra, és ha nem olyan ruha lett volna rajtad, amilyen, amikor találkoztunk, akkor nem tudtam volna megmondani, hogy te nem herceg vagy, hanem parasztfiú. A viselkedésről meg annyit, hogy az olyan testtartásod jó lesz, amikor nem figyelsz oda, hogy beleolvadj a tömegbe. Csak az orrodat kell egy kicsit feljebb húznod, mivel dölyfös nemest játszanál, és beszélni meg csak leereszkedően kellene. Képes lennél rá.
Max a lány arcát vizsgálta. Őszintének tűnt, de azért rákérdezett.
- Teljesen őszinte voltál?
- Természetesen. Minden egyes szót komolyan gondoltam. Persze ezek a tulajdonságaid ellenére nagyon sokszor az agyamra tudsz menni, de te is így vagy velem. Szóval beleegyezel a szerepcserébe?
- Legyen – sóhajtotta a fiú lemondóan. - De csak most az egyszer.
Ashley megkönnyebbülten elvigyorodott.
- Reméljük, hogy nem is kell többször. Akkor megyünk ahhoz az illemtanárhoz? - fordult oda a türelmesen várakozó házaspárhoz.
Larry felállt az asztaltól.
- Örülök, hogy belementél Max. Megkérdezhetem, hogy hívják a társatokat?
- George-nak. Miért?
- Nem érdekes, csak kíváncsi voltam – állította közönyösen Larry, de a fiatalok figyelmét nem kerülte el az a szikra, ami egy pillanatra felvillant a szemében. - Steve barátom körülbelül kétszáz méterre lakik innen. Hamar odaérünk, de azt hiszem, hogy van dolgunk bőven. Később jövök. Ha keresnek, ne mond el, hol vagyok! - Az utolsó két mondatot Marthához intézte.
Steve háza tényleg nagyon közel volt. Az erdő szélén állt, és előtte gyógyfüveskert feküdt, mellette egy jó állapotban lévő pajta volt. Larry kopogás nélkül belépett. A fiatalok csendben utána mentek.
Ahova beléptek egyszerre volt konyha, étkező, nappali és kamra. Az asztal mellett egy közepes termetű, barna hajú és szemű férfi volt. Larry-nál néhány évvel idősebb volt. Nagyon hasonlítottak egymásra, amiből Maxék rájöttek, hogy nem csak komák, hanem testvérek is.
Larry röviden összefoglalta bátyjának a jövetelük okát, és még mondott valamit, amit a két fiatal nem hallott, de Steve láthatóan felélénkült tőle. Átvezette őket egy másik szobába. A hely tele volt zsúfolva különféle méretű és alakú ládákkal, és egy ágy is állt benne.
- Hadd nézzem! - fordult oda Maxhez. Elővett egy szalagot, és lemérte a szükséges méreteket. A fiú szó nélkül tűrte annak ellenére, hogy nem nagyon volt ínyére a dolog. - Azt hiszem, van egy tökéletes darabom a számodra.
Odalépett a szobában található legegyszerűbb ládához, turkált benne egy kicsit, majd elővett néhány ruhadarabot. A kupac tetejére egy díszesebb kardhüvelyt helyezett.
- Megkérhetlek titeket, hogy fáradjatok ki velem, amíg Max átöltözik? - kérdezte makulátlan udvariassággal, és kifelé indult. Ashley és Larry szó nélkül követték. - A sarokban van a mosdóteknő – szólt még hátra Steve.
Max alaposan megmosdott. Volt mit lemosnia magáról. Aztán átöltözött. A csizma és a ruhák olyanok voltak, mintha csak rá szabták volna. Furcsa volt, hogy nem a durva posztó, és eddig megszokott anyagok érnek a bőréhez, hanem selyem. Utolsó lépésként felcsatolta a kardját a kapott hüvellyel, és behívta a kijjebb várakozóakat.
- Na, milyen? - kérdezte a többiek döbbent arcát látva.
Először Ashley találta meg a hangját.
- Ha megfordulnál, és megnéznéd magad a tükörben, akkor tudnád – mondta a szokásos hangján, amiből kiderült, hogy minden rendben van a lelki egyensúlyával.
A fiú megpördült, és elképedten bámult a képmására.
A tükörben látható fiú barna csizmát viselt, kék selyemnadrággal, és ugyanolyan anyagú aranyszínű inggel. A ruhadarabok egyszerűen voltak díszítve, de ez csak még elegánsabbá tette a megjelenését, mert, hogy az volt, elegáns. Mindegyikükben olyan érzést keltett, hogy a tükörben látható alak nem lehet az a parasztfiú, aki pár perccel azelőtt a teremben állt.
- Tökéletesen áll. Nem él olyan ember, aki meg tudná mondani, hogy te nem vagy herceg - mondta Steve. - Most már csak azt kell megtanulnod, hogyan viselkedj, és megdönthetetlen lesz a színjátékotok. Járj körbe! - adta ki a parancsot.
Max engedelmeskedett. Az alkalmi tanára meg volt vele elégedve. Azt mondta, hogy úgy jár, mint egy vérbeli harcos. Mivel minden nemesifjút megtanítottak harcolni, ezért ez sokat segített nekik. A testtartás után a beszédre tértek rá. Steve szerint választékosan fogalmazott, de mivel egy olyan embert fog eljátszani, aki büszke a rangjára, és semmibe vesz másokat, ezért sokkal leereszkedőbb hangon kellett megszólalnia. Ezt gyakorolták egy ideig, amíg a tanár megálljt nem jelzett.
Max megkönnyebbülten rogyott le az ágyra Ashley mellé. A jellemétől nagyon távol állt a dölyfösség és a mások lenézése, és ezért se szerette ezt a szerepet, de eldöntötte, hogy George-ért végig csinálja.
- Már csak egy probléma van – szólalt meg a lány.
- Mi az? - érdeklődött Larry.
- Nekünk van egy lovunk, akit biztonságos helyen hagytunk, de kéne még egy.
- Nekem van egy, és szívesen kölcsön adom – szólt közbe Steve. - Legalább mozogni fog egy kicsit.
- Akkor ezt megbeszéltük. - Ashley elégedetten felállt. - Kezd sötétedni, ideje lenne indulnunk.
Kimentek a házból. Steve néhány percre bement a pajtába, majd kijött egy teljesen felszerszámozott, közepes méretű lóval és egy jó állapotban lévő köpennyel.
- Vedd fel a köpenyt! – mondta Ashleynek. - Ha az a rabszolga kereskedő látta az arcodat, akkor a ruhádra is emlékezhet – tette hozzá magyarázatképpen.
A lány engedelmeskedett, majd elegánsan felült a lóra, és a kardját a hüvelyével együtt a nyerge bal oldalára erősítette. Eközben Max se állt tétlenül. Bement az erdőbe, majd egy kis idő múlva a többiek legnagyobb meglepetésére egy gyönyörű fekete ló hátán tért vissza.
Búcsút intettek a két férfinak, és a települést megkerülve indultak el megmenteni George-ot, Holdfényt és Álmost. A két fiatal nem beszélt egymással. Mindketten tele voltak kétségekkel a vállalkozás kimenetelét illetően, de inkább megtartották maguknak a baljós gondolataikat.
Könnyen megtalálták a rabszolga kereskedőkhöz vezető utat. Már elég sötét volt ahhoz, hogy Ashley biztonsággal el tudja rejteni az arcát az esetleges kíváncsi tekintetek elől.
Kezdődik az előadás. Remélem, hogy gond nélkül megússzuk.
Én is – válaszolta Tornádó.
Amikor a tegnapi tisztáshoz értek, megkönnyebbülten látták, hogy a szekerek, a lovak, a rabok és a kereskedők még mindig ott vannak.
Max egyenes háttal belovagolt a tűz fénykörébe társával a nyomában. Az emberek a fegyvereikhez kaptak. Körülbelül tízen lehettek. A fiú nem reagált a mozdulatukra, amire az ellenség vezetője előrelépett.
- Üdvözöllek. Davon vagyok. Vásárolni jöttél? - kérdezte Maxtől, mintha teljesen egyenlőek lennének.
Ashley ereiben meghűlt a vér, ugyanis a férfi nem az antarai, hanem a kevésbe ismert nemesi nyelvet használta. Biztos ezzel akarta tesztelni, hogy a váratlan látogató tényleg nemes-e. Kényszerítenie kellett magát, hogy ne kapjon a kardjáért. Megkönnyebbülésére, és egyben a megdöbbenésére a társa ugyanazon a nyelven válaszolt, méghozzá tökéletes kiejtéssel.
- Maximilien herceg vagyok. Természetesen vásárolni jöttem. Az egyik ismerősöm ajánlotta magát.
A kereskedő meghajolt a hercegi rang hallatán. Max ügyet se vetett rá.
- Ha szabad kérdeznem, a társában kit tisztelhetek?
- Ő a testőröm. Sajnálatos módon egy régi balesetben megégette az arcát, és azóta elég keveset beszél, de annál veszélyesebb.
Ashley és Max leszálltak a lovukról. Mindkét kantárszárat a lány vette a kezébe. Davon elvezette őket a rabokhoz. Szerencséjükre George még köztük fel. Ha fel is ismerte a társait, annak nem adta jelét.
- Egy csinos és fiatal nő kellene? - kérdezte bizalmas hangon a kereskedő.
Az álherceg megvetően nézett rá, majd öntelt hangon válaszolt.
- Nekem nincs szükségem rabszolgára ahhoz, hogy kielégítsem a vágyaimat.
- Ez csak természetes. Mit is gondoltam. Hiszen egy olyan fiatal, gazdag és jóképű herceg után, mint ön biztos, hogy olvadoznak a nők – mentegetőzött hízelgéssel Davon. - Akkor férfiszolga kell?
- Igen.
A férfi erre intett egyet, amire a láncra vert emberek két csoportba tömörültek. Davon hosszasan áradozni kezdett a rabok előnyös tulajdonságairól. Max úgy tett, mintha figyelne, és a portékát vizsgálgatná, de igazából minden idegszálával a környezetére összpontosított.
- Nézzük meg azt – Mutatott találomra egy fekete hajú és kék szemű fiatal fiúra.
- Mozdulj már meg! - ordította a kereskedő.
A fiú félve előrelépett.
- Megoldható, hogy levegyük a láncait? Úgyse tudna elszökni.
- Természetesen – mondta Davon. Elővett egy kulcsot a nadrágzsebéből, és leszedte a fiúról a bilincseket.
- Mi a neved? - kérdezte Max fenyegető hangon.
A suhanc remegve bár, de válaszolt.
- Ron, uram.
- Hány éves vagy?
- Tizennégy.
Ashley a társa időhúzása közben észrevétlenül Devon mögé került, és rutinosan gyors mozdulattal kilopta a zsebéből a kulcsot, majd Max kezébe csúsztatta. Ő ekkor közelebb lépett Ronhoz, és továbbadta a tárgyat.
- Ez nem felel meg – fordult oda a kereskedőhöz. - Nézzük meg inkább a legszélsőt.
Miután a férfi visszahelyezte Ronra a bilincseit, a legszélső emberhez mentek.
Minden simán ment, csakhogy az egyik újonnan szabadult ember megpróbált kereket oldani, amit az egyik arrébb ülő őr észrevett, és hangos kiáltással jelzett. Innentől kezdve felgyorsultak az események.
Devon a zsebéhez kapott, és rögtön rájött, hogy kik a felelősek.
- Öljétek meg őket! - ordította a két fiatalra mutatva.
A két betolakodó abban a pillanatban előrántotta a fegyvereit és harcolni kezdett. Igyekeztek odafigyelni rá, hogy egyszerre maximum csak két ellenféllel kelljen szembeszállniuk.
Max már szinte rutinosan hárította a csapásokat, és ütötte le az ellenfeleit. Az elsőnek egy apró csellel kirántotta a kardját a kezéből, pördült egyet, és halántékon vágta. A másodiknak ugyanazzal a mozdulatsorral belekönyökölt a gyomrába, majd a fejére ütött. A harmadiknak megvágta a karját, és reflexszerűen a földre vetette magát. Szerencséje volt, hogy az érzékei jelezték neki a háta mögül érkező támadást, mert az könnyen a halálával végződhetett volna, de így a fegyver csak a vállát súrolta.
Az orvtámadó hirtelen eldőlt, miközben Max a megvágott karút ártalmatlanította egy pár órára.
Kösz, Tornádó.
Nincs mit. Ashley bajban van. Segíts neki.
A fiú erre villámgyorsan megpördült, és azt látta, hogy a lány egyszerre két megtermett férfival harcol, de azt nem láthatta, hogy Devon le akarja szúrni. Ő túl messze volt ahhoz, hogy bármit is tegyen, de ettől még nem adta fel. Nem tudta volna elviselni, ha a lány meghal.
Ekkor bekattant neki valami pont úgy, mint azon a tisztáson, ahol a lovát bántani akarták, és mint a Fekete Lovag ellen.
Minden lelassult. Hallotta a körülötte lévők lélegzetvételét, és ahogy a gyenge szellő fújta a fák ágait és a leveleit. Érezte, ahogy a vércseppjei lassan lefolynak a mellkasán át. Futni kezdett, hogy megmentse a lányt. Emberfeletti sebességgel haladt. A kereskedő tőre már majdnem elérte a lány bőrét, amikor a vére elérte a kardmarkolatát, amire a pengéje ragyogni kezdett, és akkor a fénylő fegyverrel hátulról átszúrta a férfi testét.
Ashleynek éppen ekkorra sikerült egy kis alvásra kényszeríteni az ellenfeleit, és a hangos puffanásra megfordult. Azt látta, hogy a társa kihúzza a ragyogó pengéjét Devon élettelen testéből, és hogy a vállán lévő seb egyik pillanatról a másikra begyógyul. Hálás pillantást vetett a fiúra.
Max zilálva bámulta a véráztatta kardját. Belül undorodott attól, hogy kiontott egy emberi életet, de nem bánta meg a tettét. Az a férfi csak bajt hozott a világra, és megölte volna a társát. Arra számított, hogy rosszul lesz, vagy akár még hányni is fog, de semmi ilyesmi nem történt. A teste tökéletesen rendben volt. Ugyanúgy nem történt semmi a szervezetével, mint amikor egy rovart taposott el. Ezért némiképp lelkifurdalást érzett. Nem hitte volna, hogy ilyen kemények az idegei.
Túl volt az első ölésen, és tudta, hogy ezután már a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a további gyilkolásai nem lesznek ekkora mérföldkövek az életében, de remélte, hogy azokra már nem kerül sor. Méghozzá azért, mert tiszteletben tartotta az emberi életet.
Jól vagy?
Igen, talán még túl jól is.
Ez biztos, hogy nehéz neked, de ne érezz lelkifurdalást azért, mert nem vagy rosszul. Te vérbeli harcos vagy. Eltudod képzelni, hogy egy győztes csata után a hadvezér elhányja magát.
Max elmosolyodott a képen.
Na, látod, hogy nem akkora dolog ez. Ezen már sok mindenki keresztül ment.
Köszönöm. Most már jobban érzem magam. Örülök neki, hogy hallak.
Lépj túl ezen a kábult testtartáson, és keresd meg a többieket.
A fiú megrázta magát, és azt látta, hogy Ron bámul rá tágra nyílt szemekkel.
- Mi az? - kérdezte, miközben elment egy bokorhoz, hogy letisztítsa a fegyverét.
- Nem volt semmi, amit itt levágtál, és az a fénylő penge szuper volt. Nem csak herceg vagy, hanem varázsló is? - kérdezte a srác hatalmas lelkesedéssel.
- Nem vagyok se herceg, se varázsló. Csak egy egyszerű parasztfiú. A pengén meg csak megcsillant a hold fénye. Nincs ebben semmi természetellenes – mondta, és felült Tornádóra. A társai odamentek hozzájuk.
Ashley a saját lován ült, és a kölcsönkapottat vezette.
- Mehetünk?
- Persze. Én kész vagyok.
- Had menjek veletek! - kérlelte őket Ron.
- Szó sem lehet róla. Menj haza! - ellenkezett a hercegnő.
A suhanc elszontyolodott.
- A szemem láttára égették le a házunkat. A bátyámnak sikerült elmenekülnie, de a szüleim meghaltak. Normban laktunk, és a testvérem megígérte, hogy ott vár rám.
- Norm egész közel van a fővároshoz szólt közbe George.
- Rendben van, velünk jöhetsz. Kösd el Devon lovát, szerintem úgyse lesz már szüksége rá – adta meg az engedélyt Max.
Ron boldogan elfutott az említett hátasért.
- Remek. Akkor már négyen vagyunk. A végén már egész karaván leszünk – jegyezte meg bosszúsan a lány.
Max egy vigyorral jutalmazta a beszólást.
Légyszi ha elolvastad, akkor küldj egy rövid hozzászólást! Előre is köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése